Fegyverarzenált állítottak egy férfi kocsijában Alsóvereckénél

Vágólapra másolva!
Augusztus 27-én az alsóvereckei ellenőrző pontnál egy Skodát állítottak meg a határőrök. Túl gyorsan ment, ezért intették le. 
Vágólapra másolva!

Miközben a határőrök a sofőrrel beszélgettek, egy kés dobozát látták meg az autóban, ezért átvizsgálták a kocsit. Ekkor még több kést, fegyvereket és töltényeket találtak - írja a Kárpátinfo.

A helyszínre azonnal kihívták a rendőröket.

A 41 éves lucki férfi nekik azt mondta, hogy Nagyszőlősre tartott személyes ügyek miatt, a fegyvert pedig önvédelemből vitte magával.

A rendőrség nyilatkozata szerint a sofőrnek volt engedélye a fegyverekre. Az ügyben folyik az eljárás.