Üvöltözve terrorizálta az utasokat egy muszlim férfi a Ryanair járatán

spanyol gép
A randalírozó arab férfit végül elvezette a gép biztonsági őre.
Vágólapra másolva!
Letartóztattak Spanyolországban egy muszlim férfit, aki az egyik repülőjáraton terrorizálta az utastársait - számolt be a két napja történt incidensről a Mirror hírportortál.
Vágólapra másolva!

A rendbontás a Ryanair légitársaság Barcelonából Sevillába tartó járatán történt 40 perccel a leszállás előtt.

A 30 év körüli férfi egyszercsak felugrott az ülésből, és arabul szidni kezdte a körülötte ülőket.

Az egyik utas, a 23 éves Javier Carnero szerint az üvöltöző muszlim férfi az iszlám vallást éltette,

miközben az öklét rázta azt kiabálta, hogy a keresztények hitetlenek, és csakis a Saría az egyetlen, a legtisztességesebb vallásjog.

A randalírozó arab férfit végül elvezette a gép biztonsági őre. Forrás: cca/spanyol légügyi hatóság

A fedélzeten pillanatokon belül elurakodott a pánik. A légiutaskísérők hiába próbálták csillapítani a férfit, az csak egyre agresszívabb lett.

Végül egy pár perces dulakodást követően a férfit ártalmatlanította a járat légi marsallja.

A repülőgép pilótája azonnal jelentette az incidenst, majd a leszállást követően a sevillai reptéren őrizetbe vették a rendbontót.

Az arab férfit a bátyja várta a reptéren, aki azzal próbálta menteni az öccsét, hogy azt súlyos mentális betegsége miatt évek óta gyógykezelik, és valószínűleg a felszállás előtt elfelejtette bevenni az orvosságát.