Andrej Babis: Orbán Viktor az első, aki megállította az illegális migrációt

BABIS, Andrej
Andrej Babis, cseh miniszterelnök, az ANO (Igen) párt elnöke.
Vágólapra másolva!
A jövő májusi európai parlamenti választások eldöntik, milyen irányban fog elmozdulni a migrációs válság megoldása Európában - állítja Andrej Babis cseh miniszterelnök a Lidové Noviny című prágai napilapban hétfőn megjelent interjúban.
Vágólapra másolva!

Babisnak meggyőződése, hogy a választások központi témája a migráció lesz.

A politikus, bár nem indul a választáson, személyesen kívánja vezetni az általa irányított ANO mozgalom kampányát.

Az Európai Unió - fejtette ki a cseh kormányfő a beszélgetésben - ebben a kérdésben megosztott. A vezetők egyik fele, akik élén Orbán Viktor magyar miniszterelnök áll, a jelenlegi bevándorlási hullám megállítását tartja szükségesnek, míg az Emmanuel Macron francia államfő által vezetett másik tábor meg van győződve a migránsok befogadásának és a tagországok közti elosztásának helyességéről.

Andrej Babis cseh miniszterelnök, az ANO párt elnöke Forrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Andrej Babis szerint a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) a migráció kérdésében egységes álláspontot képviselnek.

Az interjúban Babis rámutatott:

Szerinte most Orbán Viktor és Emmanuel Macron is Európát járják, és megpróbálják megnyerni maguknak az egyes országok vezetőit.

Kifejtette, hogy Emmanuel Macron szeretné a maga számára megnyerni az európai liberális baloldali kormányokat, például Dániából vagy Spanyolországból. A másik oldalon

Orbán Viktor igyekszik megszerezni a néppárti és a jobboldali vezetők támogatását,

mint például Matteo Salvini olasz belügyminiszterét vagy Sebatian Kurz osztrák kancellárét.

A cseh kormányfő megjegyezte, hogy

az európai vezetők véleménye változik a migrációról.

Példaként felhozta: a visegrádiak korábban azt gondolták, hogy Macron lesz az, aki megérti álláspontjukat a migrációs kérdésben. De ez nem történt meg. Most úgy tűnik, hogy Angela Merkel német kancellár a legaktívabb ebben a kérdésben - mondta a cseh kormányfő, aki szerdán Berlinbe látogat, és tárgyalni fog a német kancellárral.

Orbán Viktor kormányfő és Andrej Babis cseh ügyvivő miniszterelnök sajtótájékoztatója az Országházban 2018. január 26-án Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Merkel kancellárral elsősorban a gazdasági együttműködésről fogok tárgyalni, de

- mutatott rá Andrej Babis.