Macron most a franciákat kezdte sértegetni

Vágólapra másolva!
Emmanuel Macron francia elnök szürreális beszédet mondott Dániában egyetemisták előtt, amelyben kijelentette, hogy nincsenek igazi dánok, meg igazi franciák, csak igazi európaiak. Nemcsak a dán egyetemisták hallgatták döbbenten, saját honfitársai is felháborodtak az északi turnén lévő Macron szavain. A bukott szocialista miniszterből lett elnök ugyanis nem sokkal később (már Finnországban) gyakorlatilag lemaradizta a franciákat, mondván, nem szeretik a változásokat, meg a reformokat. Pedig csak arról van szó, hogy Macron reformjai rosszak és sehova sem vezetnek. Miután a francia híradók vezető anyagokban elemezték Macron sértő mondatait, az elnök már védekezik: nem is úgy gondolta, csak viccelt.
Vágólapra másolva!

Macron megsértette a franciák nemzeti érzelmeit, nemzeti identitásában támadta őket - így értékelik egyöntetűen Franciaországban, hogy az elnök tegnap Finnországban azt mondta, hogy a franciákat mindig is jellemezte egyfajta gallos viselkedés, amellyel ellenzik a változásokat.

Ezzel arra utalt, hogy a franciáknak nem tetszenek a reformjai. Ennek azonban valójában az az oka, hogy a reformok rosszak.

A gazdaság nem növekszik, nagy a munkanélküliség, egyre-másra újabb sztrájkok robbannak ki a dolgozók jogos sérelmei miatt.

Vagyis a bukott szocialista miniszterből lett elnök az országát okolja a sikertelenségéért.

A világ egyik legbefolyásosabb lapja, a Le Figaro felidézi,

Macron szereti szidni Franciaországot.

Korábban Salzburgban arról beszélt, hogy Franciaország az egyetlen ország Európában, amely még soha nem nyert csatát a munkanélküliség ellen. Romániában úgy fogalmazott: a franciák gyűlölik a reformokat (pedig könnyű belátni: csak a rossz reformokat nem szeretik az emberek). Görögországban pedig, amikor a munka törvénykönyvének szigorítása kapcsán kitört tiltakozásokról volt szó, azt mondta: semmi engedményt nem fog tenni az ingyenélőknek.

Elemzők szerint

Macron tudatosan sértegeti a francia nemzetet.

Sokkal könnyebb ugyanis irányítani egy olyan országot, amelyikben nincs nemzeti öntudat, mint egy múltjára, kultúrájára, identitására büszke nemzetet.