Macron már nem tagad: ő vezeti a migrációpárti erőket

Vágólapra másolva!
Nem tagadja Emmanuel Macron, bukott szocialista miniszterből lett francia elnök, hogy ő az illegális migráció fő támogatója Európában. Macront kedden Orbán Viktor és Matteo Salvini is fő ellenfelének nevezte. A miniszterelnök és az olasz belügyminiszter is arról beszélt, hogy két nagy tábor van Európában, az egyik az illegális bevándorlás híve, ezt Soros György pénzeli és Macron vezeti, a másik pedig ez ellen harcol, ennek élén áll Orbán Viktor és Matteo Salvini.
Vágólapra másolva!

Az AFP francia hírügynökség tudósításában megemlítette, hogy a magyar kormányfő kedden Milánóban tárgyalva hősnek nevezte az olasz belügyminisztert, és

fő európai vetélytársának nevezte a francia elnököt.

- mondta Orbán Viktor.

Macron ezt ma szélsőségekről és szolidaritásról mondott lózungok közepette elismerte. Fenyegetőzve azt mondta, hogy a következő hónapokban mélyreható döntéseket kell hozni a bevándorlásról és ez a döntés szerinte nem lehet más, mint hogy ki kell tartani a migránsok befogadása mellett.

Szeptember 20-án Salzburgban európai uniós csúcstalálkozót tartanak, ennek

fő témája lesz az egyre nagyobb válságot okozó illegális bevándorlás kérdése.

Ez az egyik fő témája a jövő tavaszi EP-választásnak is.

Macron jelenleg Dániában és Finnországban tesz körutat, hogy állítólagos "haladáspárti" európai szövetségeseket keressen az általa "nacionalistának" és "populistának" bélyegzett kormányokkal szemben.

Eközben Koppenhágában, ahogy arról beszámoltunk szürreális ámokfutásba kezdett a nemzetállamok ellen.