Migránsok gyilkoltak Chemnitzben, a németeknek elegük lett

Chemnitz, 2018. augusztus 27. Szélsőjobboldali tüntetők és rendőrök a kelet-németországi Chemnitzben két nappal ezelőtt történt gyilkosság miatti tiltakozáson 2018. augusztus 27-én. A chemnitzi rendőrség és az ügyészség korábban arról tájékoztatott, hogy a belvárosban tartott szabadtéri fesztivál szombati programjai után, éjjel összetűzésbe keveredett egy csoport "különböző nemzetiségű férfi". Egy ember életét vesztette, ketten súlyos sebesüléseket szenvedtek. Az emberöléssel egy 23 éves szíriai és egy 22 éves iraki állampolgárt gyanúsítanak. (MTI/AP/Jens Meyer)
Vágólapra másolva!
Utcai tüntetések robbantak ki a kelet-németországi Chemnitzben, miután két migráns a jelek szerint minden ok nélkül megkéselt egy német férfit, aki belehalt a sérüléseibe. A tüntetők nem kértek engedélyt a rendőrségtől, és nem is működtek velük együtt. A német hatóságok képtelenek kezelni a helyzetet. Hétfőn délután már ötezren tüntettek a német kormány és a rendőrség tehetetlensége ellen, a baloldali ellentüntetők még a német közszolgálati média szerint is sokkal kevesebben voltak.
Vágólapra másolva!

Egy iraki és egy szíriai migráns vasárnap hajnalban leszúrt egy 35 éves német férfit a chemnitzi belvárosban. Az áldozatot kórházba szállították, ahol belehalt sérüléseibe. A migránsokat őrizetbe vették, egyiküket azóta letartóztatták, a másikról még nem döntöttek.

A chemnitzi rendőrség és az ügyészség a szokásos német píszi nyelven korábban arról tájékoztatott, hogy a belvárosban tartott szabadtéri fesztivál szombati programjai után, éjjel összetűzésbe keveredett egy csoport "különböző nemzetiségű férfi". Egy ember meghalt, ketten súlyos sebesüléseket szenvedtek. A helyszínről többen elmenekültek, a rendőrök két embert, egy 22 és egy 23 éves férfit elfogtak, és vizsgálják, hogy van-e közük a bűncselekményekhez - állt a rendőrség és az ügyészség vasárnapi közleményében, amiben nem esett szó arról, hogy a különböző nemzetiség mit takar, így

azt is titkolták, hogy az áldozatok helyiek, a gyilkosok pedig migránsok.

Sajtóinformációk szerint

a szíriai és iraki bevándorló összesen 25-ször késelte meg a német férfit.

"Refugees NOT Welcome", tüntetés hétfőn Chemnitzben a migránsok által meggyilkolt német férfira emlékezve Forrás: MTI/EPA/Filip Singer

Már vasárnap délután közel ezren tüntettek spontán Chemnitz központjában. A megmozdulást - mivel spontán tüntetés volt - nem jelentették be, a rendőrséggel sem működtek együtt.

A Bild című lap beszámolója szerint a rendőrök nem tudták uralni a helyzetet, a tüntetőknek elegük lett az erőszakos migránsokból, és "dühöngő tömeggé változtak". Állítólag olyan is előfordult, hogy migránsokra vadásztak.

Virágokkal és mécsesekkel tisztelegnek a kelet-németországi Chemnitzben két nappal ezelőtt történt gyilkosság áldozata előtt 2018. augusztus 27-én. Forrás: MTI/EPA/Filip Singer

Az internetre felkerült felvételeken az látszik, hogy a rendőrök erőszakkal léptek fel a tüntetők ellen.

A felvételek többségét a közösségi médiában megszokott cenzúrának megfelelően sorra törli a YouTube.

Az eset széles körben felháborodást keltett Németországban, több párt is megszólalt, de a történteket eltérően ítélték meg.

Tüntetők "A terrornak nincs helye!" feliratú transzparenssel a chemnitzi Marx-szobor előtt Forrás: MTI/AP/Jens Meyer

Ezek után hétfőre több tüntetést is bejelentettek. A város főterét elfoglalják az erőszakos migránsok és a tehetetlen hatóságok ellen tiltakozó chemnitziek, de szerveztek ellentüntetést is.

Hétfőn megszólalt Angela Merkel szóvivője, Steffan Seibert is, aki a gyilkossággal nem különösebben foglalkozott, csak a tiltakozásokat ítélte el, mondván "Németországban nincs hely az önbíráskodásnak", és elítélte a migránsok elleni állítólagos hajtóvadászatot. Arról, ami a chemnitzieket a legjobban érdekelte - vagyis, hogy mit tesznek a hatóságok a migránsok által elkövetett tömeges erőszak ellen -, nem beszélt.

Az MDR regionális közszolgálati csatorna beszámolója szerint hétfő este több, mint ötezren tüntettek a migránsok által elkövetett gyilkosság és a német hatóságok tehetetlensége miatt. Őket persze a német média szélsőjobboldalinak nevezi. Ellentüntető jóval kevesebb volt. Jelentős számban vonultak fel rohamrendőrök, két vízágyút is a helyszínre irányítottak. A rendőrség közölte, hogy mindkét csoportból dobáltak petárdákkal és egyéb tárgyakkal, több ember megsérült, de a demonstrálók legnagyobb része békésen viselkedett.

Az MDR tudósítása szerint röviddel 21 óra után mindkét tüntetés véget ért, nagyobb rendbontás nem történt.