Húsvágó bárddal támadt volt feleségére és annak párjára a muszlim férfi

Vágólapra másolva!
A "sikeres" merkeli integráció újabb megnyilvánulása zajlott le a németországi Kerpenben, ahol egy muszlim – török származású – férfi egy húsdaraboló bárddal rontott neki volt feleségének, és a nő új párjának. A támadó mindkét áldozatot súlyosan megsebesítette, a férfit életveszélyesen. Utóbbit mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Vágólapra másolva!

A támadó muszlim férfi megvárta, amíg volt felesége és új párja kijön a kerpeni szupermarketből és akkor támadt a párra a húsvágó bárddal. Az áldozatok kiabáltak és próbálták elhárítani a támadást, sajnos kevés sikerrel.

A helyszínen lévő szemtanúk vallomása szerint az elkövető többször is lesújtott a bárddal, súlyosan, egyiküket életveszélyesen megsebesítve.

Egyik szemtanú igyekezett segítséget nyújtani az áldozatoknak és egy bevásárlókocsival meg is sebesítette a muszlim elkövetőt.

Az áldozatok nagy szerencséjére a bevásárlóközponttól néhány méterre van egy mentőállomás, így a mentők rendkívül hamar a helyszínre érkeztek.

A török elkövetőt a rendőrség letartóztatta és vélhetően gyilkossági kísérlet miatt kell majd a bíróság elé állnia.

Az ügy hátterében minden bizonnyal féltékenység állhat.