Nem jelent jogfosztást az arabok számára az izraeli nemzetállamtörvény

Vágólapra másolva!
Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint az izraeli nemzetállamtörvény nem gyakorol jogfosztást, csupán elveket mond ki. A sorosista arab álcivil szervezetek pedig ennek ürügyén akarták megbuktatni Benjámin Netanjahu kormányfőt.
Vágólapra másolva!

Az alkotmányjogászt az M1 műsorában arról kérdezték, hogy az alkotmánybíróságként is működő

legfelsőbb bírósághoz fordultak az izraeli arabok a júliusban elfogadott, Izrael Állam zsidó jellegét hangsúlyozó, úgynevezett nemzetállamtörvény ellen.

Erre ő azt mondta: egy izraeli arab jogvédő szervezet érve, amely szerint nincs még egy olyan alkotmány, amely földet rendelne egy adott nemzeti csoporthoz, azért sántít, mert egyrészt Izraelnek David Ben Gurion alapító szándéka szerint nincs konkrét alkotmánya, hanem több úgynevezett basic law, "alaptörvény" rendelkezik a legfontosabb kérdésekről, másrészt az összehasonlítás nem pontos, mert

az említett jogszabály nem gyakorol semmilyen jogfosztást, csupán elveket rögzít.

Ifjabb Lomnici Zoltán párhuzamot vont a hetedik magyar alaptörvény-módosítás és az izraeli nemzetállamtörvény között, kiemelve:

Akik arra számítanak, hogy a nemzetállami törvényt nem fogja megsemmisíteni a legfelsőbb bíróság, azok alappal teszik ezt - közölte.

Szerinte az arab jogvédő csoportok sokszor "kihasználják a hasonló helyzeteket" arra, hogy támadják a jobboldali izraeli kormányt.

Véleménye alapján a bevándorláspárti spekuláns,