A brazil Munkáspárt a bebörtönzött Lula da Silvát választotta elnökjelöltjének

election Horizontal
Luiz Inácio Lula da Silva
Vágólapra másolva!
A korrupciós vádakkal bebörtönzött Luiz Inácio Lula da Silva volt elnököt indítja elnökjelöltként a brazil Munkáspárt az október 7-re kitűzött államfőválasztáson – erről döntött a baloldali politikai erő a Sao Pauló-i nagygyűlésén.
Vágólapra másolva!

„Ma, ezen a történelmi napon bejelentjük, hogy Lula a mi jelöltünk a köztársasági elnöki tisztségre. Augusztus 15-én jegyeztetjük be jelöltségét” – írta Gleisi Hoffmann, a Munkáspárt elnöke a Facebook-oldalán.

– hangsúlyozta Lula da Silva a börtönből kijuttatott egyik üzenetében, amelyet felolvastak a tanácskozáson.

Luiz Inácio Lula da Silva Forrás: AFP/Douglas Magno

A volt elnök jelöltségének jóváhagyása a pártgyűlésen mindössze a dél-amerikai ország választási törvényei által megkívánt formális aktusnak számít, mivel a Munkáspárt már hónapokkal korábban döntést hozott erről.

A pártnak most viszont be is kell jegyeztetnie Lula da Silva jelöltségét az augusztus 15-i határidőig az ország legfelsőbb választási törvényszékén.

Ez utóbbi azonban a várakozások szerint el fogja utasítani Lula bejegyzését,

tekintettel arra, hogy a brazil törvények szerint nem tölthet be köztisztviselői posztot az, akit bíróságon súlyos bűncselekmény miatt jogerősen elítéltek.

Lula da Silva, aki 2003 és 2010 között volt elnök, áprilisban kezdte meg 12 éves börtönbüntetését, amelyet korrupció és pénzmosás miatt szabtak ki rá.

Egy júniusi közvélemény-kutatás szerint Lula da Silva az október 7-re kitűzött elnökválasztás legesélyesebb jelöltje, bár – mivel a bíróság elítélte – nem jelöltetheti magát a voksoláson.

Az ország legfelsőbb választási törvényszéke azonban kivételt tehet ez alól, de döntésére augusztusig várni kell. A közvélemény-kutatások szerint

a második legesélyesebb jelölt a radikális jobboldali Jair Bolsonaro,

harmadik helyen pedig Marina Silvát, Lula korábbi élettársát, kormányának volt környezetvédelmi miniszterét látják.

A nap folyamán Marina Silvát nevezte meg pártja, a Fenntarthatóság Hálózata (Rede Sustentabilidade) elnökjelöltjének.

A 60 éves fekete politikusnő 2008-ban hagyta ott Lula da Silva kormányát

környezetvédelmi kérdésekben felmerült nézeteltérések miatt. A 2018-as voksolás egyik esélyesének számít, miután a 2010-es és 2014-es választások alkalmával is jelöltette magát.