Egy erotikus, meleg magazinban jelentette be Macron képviselője, hogy meleg

Vágólapra másolva!
Matthieu Orphelin, Maine-et-Loire régió képviselője a Tetu nevű meleg magazinban jelentette be, hogy meleg. Maga a bejelentés nem lenne különösebben érdekes, a politikusok szexuális hovatartozása csak azért téma Franciaországban, mert Macron magánéletéről sok cikk jelent meg. A kampányban nyilvánosan kellett cáfolnia, hogy nem él együtt a Radio France akkori elnökével, Mathieu Gallet-vel, néhány napja pedig szadista testőrparancsnoka lebukása után szintén nyilvánosan jelentette be: Alexandre Benalla nem a szeretője. Macron számára nem az lenne drámai, ha kiderülne, hogy homoszexuális, hiszen az előző párizsi polgármester meleg volt, és annak ismeretében választották meg. Viszont Macron mindig a nála 24 évvel idősebb feleségével mutatkozott, és ha kiderülne, hogy ez csak színjáték, az azt jelentené, hogy hazudott, és hogy kettős életet él.
Vágólapra másolva!

Ami viszont meglepő, hogy nem egy politikai hetilapnak beszélt magánéletéről Matthieu Orphelin, hanem egy melegmagazinnak, amelynek címlapján gyakran erotikus fotók láthatók. Mutatunk is néhány címlapot:

Forrás: Tetu

Forrás: Tetu

Forrás: Tetu