Totális győzelmet arathatott a kambodzsai kormánypárt

Vágólapra másolva!
Hun Sen kormányfő pártja szerezte meg az összes parlamenti mandátumot Kambodzsában a vasárnap megtartott általános választásokon - ezzel a párt maga dicsekedett el.
Vágólapra másolva!

Az eredmény, amelyet a Kyodo japán hírügynökség tudósítójának is megmutattak, azt jelenti, hogy a miniszterelnök Kambodzsai Néppártja (CPP) mind a 125 parlamenti székbe a saját képviselőit ültetheti be.

Az ország központi választási bizottsága még nem közölt hivatalos eredményeket, a végleges eredményt pedig csak augusztus közepére ígérték közzétenni.

A kormánypárt szóvivője péntek este még arról beszélt, hogy Hun Sen Néppártja a szavazatok 80 százalékát kapta, ami nagyjából száz képviselői széket jelent.

Az ellenzék nem fogadja el az eredményt

A kambodzsai választások eredményének teljes elutasítására szólította fel a nemzetközi közösséget hétfőn Jakartában Mu Sochua, a betiltott egyetlen jelentős ellenzéki párt politikusa. "2018. július 29-e a demokrácia halálának napja Kambodzsában, a közelmúlt történetének sötét napja" - jelentette ki a betiltott Kambodzsai Nemzeti Megmentés Pártjának (CNRP) alelnöke. A CNRP-t tavaly bírósági úton feloszlatták, azzal vádolva a pártot, hogy összeesküdött az Egyesült Államokkal a hatalom megdöntésére. A párt azon vezetői, akiknek sikerült külföldre szökniük a bebörtönzés elől, mindvégig arra biztatták a kambodzsaiakat, hogy ne vegyenek részt a voksoláson.

Az ázsiai országban 8,3 millióan voltak jogosultak a szavazásra a 125 fős törvényhozás új összetételéről. A választási bizottság közlése szerint a részvétel 82,71 százalékos volt.
Hun Sen az egyik választási ígérete szerint még legalább 10 évig tervezi vezetni a délkelet-ázsiai országot.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió nem volt hajlandó hozzájárulni a választás finanszírozásához. A kevésbé kritikus Japán beszállt ugyan a választások pénzelésébe, de bejelentette, hogy megfigyelőket nem küld.