Megdöbbentő statisztika: csak muszlimokat fogad be Nagy-Britannia

Vágólapra másolva!
Kizárólag muszlim migránsokat enged be a brit kormány, az üldözött keresztényeket elutasítják - írta a Breibart a brit belügyminisztérium adataira hivatkozva. 
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének ajánlásaival szemben csak muszlim migránsokat fogadott be Nagy-Britannia, miközben a nemzetközi szervezet üldözött keresztényeket is javasolt - írta a Breibart.

2018 első negyedévében összesen 1112 muszlimot fogadott be a szigetországba,

miközben egyetlen keresztényt sem.

Nem kérnek Nagy-Britanniában a keresztény üldözöttekből Forrás: Breibart

Az ENSZ menekültügyi főbiztossága azzal próbálta magyarázni az adatokat, hogy a nyugati letelepítésre javasolt személyek esetében nem a vallási szempontokat nézik, hanem a sebezhetőséget. Így,

ha egy muszlim azt mondja, hogy ő homoszexuális, akkor javasolják az áttelepítésre,

mivel az ENSZ-nél fokozottabban figyelnek a szexuális kisebbségek helyzetére, mint a vallási identitásra és az abból fakadó veszélyekre.