Tovább pusztít az erdőtűz Görögországban

Mati, 2018. július 25. Eltűnt személyek után kutatnak a Görög Vöröskereszt munkatársai az Athéntól keletre fekvő, tűzvész sújtotta Matiban 2018. július 25-én. A görögországi erdőtüzek halálos áldozatainak száma 74-re emelkedett, a sebesülteké 187-re. (MTI/EPA/Jánisz Koleszidisz)
Vágólapra másolva!
Nyolcvanegyre emelkedett a görögországi erdőtüzek halálos áldozatainak száma szerdán, számos embert még eltűntként tartanak nyilván. A helyi hatóságok elmondták, hogy a Geráneia hegyet leszámítva mindenhol sikerült megfékezni a lángok terjedését. A hírügynökségek beszámolói szerint estére a helyzet nem változott.
Vágólapra másolva!

Az Athéntól csupán 29 kilométerre lévő, teljesen felperzselt Máti környékét mentőcsapatok fésülték át szerdán, mintegy 40 eltűnt után kutatva.

A hatóságok attól tartanak, hogy az áldozatok száma tovább növekedhet.

Továbbra sem tudni, mi okozhatta a tüzet,

amely viharos széllökésekkel párosulva villámsebességgel emésztette fel a fenyőerdővel körbevett települést. "Menekülésre gondolni sem lehetett, két perc alatt lángokban állt a házam" – mondta Ilíasz Pszinákisz, Marathón polgármestere a görög Szkai tévécsatornának.

A görög sajtóban eközben egyre több vélemény jelenik meg arról, mi az oka annak, hogy ilyen sokan haltak meg a bozóttűz miatt, amely egyébként gyakori jelenségnek számít nyáron az országban.

Efthímisz Lékkasz, az athéni egyetem földtani professzora szerint az egyik legfőbb ok a településfejlesztési terv teljes hiánya. "Az utcáknak nincsen kijutásuk a tengerhez, valamint nincsenek merőleges utcák, amelyek megkönnyítenék az emberek menekülését" – mondta Lékkasz a helyi sajtónak nyilatkozva.

Eltűnt személyek után kutatnak a Görög Vöröskereszt munkatársai az Athéntól keletre fekvő, tűzvész sújtotta Matiban Forrás: MTI/EPA/ANA-MPA/Jánisz Koleszidisz

Andrianósz Gurbácisz korábbi tűzoltó altábornagy szerint viszont a tűzoltóság későn reagált. "Az illetékesek tudtak arról, hogy fokozatosan növekszik a tűzvészek kialakulásának kockázata az Attika-régióban. Erősítést kellett volna küldeniük Görögország északi részéből, ahol ugyanakkor esőzésekre számítottak" – mondta Naftemboriki.gr görög hírportálnak.

Manólisz Pliónisz, egy athéni kutatóintézet igazgatója szerint azonban a tűz gyors terjedésének oka a korábban soha nem tapasztalt erősségű széllökések voltak. Miközben átlagosan óránként 65 kilométeres sebességgel bírnak a térségben, a legutóbbiak – még ha nem is voltak tartósak – az óránként akár 120 kilométeres sebességet is elérték.

Az Athéntól északkeletre található területen több mint 280 tűzoltó dolgozik továbbra is a lángok eloltásán. További 200 társuk a fővárostól nyugatra pusztító tüzek megfékezésével van elfoglalva, munkájukat helikopterek segítik. Ebben a térségben a hatóságok három kolostort és egy nyári tábort is evakuáltak, hogy megelőzzék a nagyobb bajt.