Medve támadt egy emberre Tusnádfürdőn

Vágólapra másolva!
A medvetámadás a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nulladik napján történt. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa és a Csíki Területi RMDSZ elnöke közösségi oldalán azt írta, már korábban is kérték, hogy vigyék el az anyamedvét a környékről, mert már emberre is támadt, de ez nem történt meg.
Vágólapra másolva!

Az RMDSZ-es politikus szerint pár medveveszélyre figyelmeztető plakáttal, vagy a fiatalokkal ölelkező álmedvével nem lehet megoldani a tusnádfürdői veszélyt.

A Székelyhon.ro beszélt a támadás egyik szemtanújával, aki az mondta, a medve azután támadt rá a férfira, hogy barátaival elindultak a táborból. Egy taxis még szólt is nekik, hogy vigyázzanak, mert a közelben ólálkodik egy medve.

"Eközben egy fiatalember már hívta is a segélyhívó számot, hogy a főút mellett állomásozó rendőrök jöjjenek be, biztosítsák a terepet, mi pedig érjünk ki a főútig. Tovább haladtunk előre, és a gyimesi fiatalember a csapatunktól egy olyan tíz méter távolságban egyedül ment."

Az önkormányzati vezető az Agerpres hírügynökségnek azt is elmondta, hogy Hargita megyében jelenleg

háromszor nagyobb a medvepopuláció az optimális létszámhoz képest,

hiszen körülbelül 1500 medve tartózkodik Hargita megye területén, holott csak 400-nak kellene lennie.

Székelyföldön, valamint a környező megyékben is az elmúlt időszakban megszaporodtak a medvetámadások, amelyek azóta sokasodtak meg, hogy a környezetvédelmi minisztérium 2016-ban betiltotta a populációt szabályozó medvevadászatot is.

A medvetámadás nyomai Forrás: Sajtószolgálat/Hargita Megye Tanácsa

Az élelem után kutakodó állatok már annyira

megszokták az ember jelenlétét, hogy a lakott területekre is bemerészkednek.

Az elmúlt hetekben például a csíkszeredai kórház udvarán fényképeztek le egy medvét bocsaival együtt.

A szakemberek azt tanácsolják a lakosságnak, hogy kerüljék azokat a helyeket, ahol már több medvetámadás volt, és ne próbálják etetni a medvéket még akkor sem, ha barátságosnak látszanak.
A 2017-es állománybecslés adatai szerint Romániában mintegy 6800 medve él, az állomány túlnyomó része, mintegy 5300 példány a székelyföldi Hargita, Kovászna és Maros, valamint a szomszédos Brassó megyében található.

A most megtámadott fiatalt a csíksomlyói kórház fertőző osztályára szállították.