Izrael lelőtt egy szíriai vadászgépet

Vágólapra másolva!
Izrael lelőtt egy szíriai vadászgépet a Golán-fennsík felett kedden - jelentette a Jediót Ahronót című újság.
Vágólapra másolva!

Az izraeli hadsereg szóvivőjének bejelentése szerint a Szuhoj gyártmányú vadászrepülő két kilométer mélyen berepült Izrael területére.

Az izraeli légierő követte, majd két Patriot gyártmányú amerikai rakétával lelőtte.

A SANA szíriai állam hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva közölte, hogy a lelövés pillanatában a gép szíriai légtérben repült, és nem az Izrael által annektált fennsík felett.

A Háárec című izraeli újság honlapja szerint

a döntést a szíriai vadászrepülő kilövéséről alig több mint egy perc alatt hozták meg,

miután már nyolcszáz métert megtett izraeli terület fölött, és amikor a Patriot rakéta elérte, már ismét Szíria fölött repült.

A két pilótának sikerült időben katapultálnia,

és szíriai területen értek földet. A Sky News Arabia úgy értesült, hogy az eltalált vadászgép délnyugat Szíriában, az Iszlám Állam ellenőrzése alatt tartott Jarmuk völgyben zuhant le, és

az egyik pilóta meghalt, míg társának hollétéről nem tudnak.

Az izraeli hadsereg légvédelmi egységei kedd reggel óta a Szírián belül zajló légi hadműveletek fokozódását észlelték, és minden eshetőségre felkészültek, hogy megvédjék az 1974-ben elfogadott tűzszüneti vonalakat Izrael és Szíria között.

Izraelben a Golán-fennsíkon és a Jordán völgyben megszólaltak a légvédelmi szirénák, de később a polgári védelmi hatóságok megnyugtatták a civil lakosságot.

1985 óta második alkalommal lőtt le Izrael szíriai katonai vadászgépet. Legutóbb 2014-ben történt hasonló esemény, akkor egy izraeli légtérbe behatoló Szuhoj 24-est lőttek ki az izraeli rakéták - emlékeztetett a Háárec című újság honlapja.