Meztelenül jógázott az edzőteremben, elvitték a rendőrök

Vágólapra másolva!
Letartóztatták a Planet Fitness-ben pucéran edző férfit. Azt mondta: nem tudta, hogy ez tilos. 
Vágólapra másolva!

A 34 éves Eric Stagnot a rendőrség vitte el abból a New Hampshire-i edzőteremből, amiben épp a napi testmozgását végezte. Ebben még nem is lenne semmi különleges, de

a férfi mindezt pucéran tette. Ráadásul a fitness teremben edző vendégek előtt vetkőzött le.

Ezt persze nehezményezték a többiek, és hívták a rendőröket - írja a Fox News.

Eric Stagno Forrás: Plaistow Police Department

A rendőrség szóvivője azt mondta, Stagno éppen

jógázott, mikor megérkeztek a helyszínre.

A pucér férfi azzal védekezett, hogy ő azt gondolta, ez egy olyan fitness terem, ahol nincsenek előítéletek és szabadon megteheti, hogy pucéran jógázik.