Így közeledjenek a migránsok a nőkhöz: kampány indul

migráns szexuális felvilágosítás Svédország
A "szerelem" menüpont alatt ez a kép fogadja a látogatókat.
Vágólapra másolva!
A svéd kormány 5 millió koronát, azaz több mint 157 millió forintot szán a migránsok szexuális felvilágosítására annak érdekében, hogy megtanulják, hogyan is kell egy svéd nőhöz közeledni – írja a 888.hu.
Vágólapra másolva!

A migránsok tömeges befogadása óta megnőtt Svédországban a nemi erőszakok száma. Ezért tavaly a rendőrség a malmői nőknek azt tanácsolta, ne menjenek sötétedés után egyedül az utcára. Ugyanis rövid időn belül három nemi erőszak is történt. Most új megoldást talált a kormány, szexuális felvilágosítást adna a migránsoknak, hogy hogyan környékezzenek meg svéd nőket.

A kormány átszámítva több mint 157 millió forintot költ nagyrészt a „Youmo” honlapra, amin a felvilágosító anyagok elérhetők arab, szomáliai és dari nyelven.

A honlapon többek között kényszerházasságról, szerelemről, nemi erőszakról, az alkoholról és drogokról is olvashatnak a bevándorlók. Annak érdekében, hogy azonosulni tudjanak a tartalommal a bevándorlók a „szerelmesnek lenni” menüpont alatt egy szőke hajú svéd nő és egy sötét bőrű férfi együttlétét mutatják be. A fotó mellett pedig a következő szöveg áll:

A „szerelem” menüpont alatt ez a kép fogadja a látogatókat Forrás: youmo.se

A svéd bűnügyi statisztikai hivatal adatai szerint 2017-ben 10 százalékkal nőtt a szexuális bűncselekmények száma. 2016-ban 6 720, míg 2017-ben 7 230 nemi erőszak történt. Így Európán belül Svédországban történt a legtöbb nemi erőszak.