Székelyföldre látogatott a romániai amerikai nagykövet

Vágólapra másolva!
Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete hétfőn Csíkszeredában azt mondta, figyelemmel kísérik a román-magyar viszony alakulását. A diplomata látogatást tett a székelyföldi Hargita megyében, ahol Borboly Csaba megyei önkormányzati elnökkel, Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével és Jean-Adrian Andrei prefektussal találkozott. A megbeszélések zárt ajtók mögött zajlottak.
Vágólapra másolva!

Az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint a nagykövet elmondta, hogy próbál derűlátó lenni, és reményét fejezte ki, hogy valamennyi kisebbség tiszteletnek örvend Romániában. A diplomata felidézte, hogy immár harmadszor látogatott Hargita megyébe, miután 2016 szeptemberében és tavaly télen is felkereste a magyarok által 85 százalékban lakott székelyföldi megyét.

A Hargita megyei tanács közleménye szerint a találkozón áttekintették a romániai magyar kisebbség és az oktatás helyzetét, valamint az anyanyelvhasználatot az igazságszolgáltatásban. Borboly Csaba elmondta, hogy Hargita megyében hiányoznak a nagy infrastrukturális beruházások, a helyiek pedig szeretnének autonómiát kapni, és bővíttetnék a helyi önkormányzatok döntési jogkörét.

A nagykövet elfogadta Borboly újabb meghívását, és kilátásba helyezte, hogy a következő hónapokban ismét felkeresi Hargita megyét.