Matteo Salvini egyre népszerűbb Olaszországban

Vágólapra másolva!
Szomráky Béla újságíró, Olaszország-szakértő szerint Matteo Salvini olasz belügyminiszter egyre erőteljesebben vezeti a népszerűségi listát az országban.
Vágólapra másolva!

Szomráky Bélát azzal kapcsolatban kérdezték az M1 csatornán vasárnap, hogy Olaszország azonnali hatállyal kitoloncol 57 tunéziai migránst, akit a Földközi-tengeren mentettek ki. A szakértő azt mondta,

Salvini pártjának, a Ligának nagyon jó esélyei lennének, ha előre hozott választást tartanának az országban.

Szerinte a Liga esélyeit javítja, hogy az olasz ellenzék minden megszólalása az ő malmukra hajtja a vizet.

Mint mondta, a koalíciós partner Öt Csillag Mozgalmon belül felszínre kerülnek azok az ellentmondások, amelyek eddig is jellemezték a szervezetet, de egészen más a helyzet így, hogy kormányon vannak.

Szomráky Béla azt is mondta, ha ez a kormányzat összeroppanna a belső feszültségek és a nagy véleménykülönbség miatt, nem biztos, hogy előre hozott választás lenne, mivel Sergio Mattarella olasz államfő esetleg megint megpróbálná „összehozni” az Öt Csillag Mozgalmat a Demokrata Párttal.

Olaszországban március 4-én tartottak parlamenti választásokat, amelyet a Liga vezette jobboldali pártszövetség nyert meg az Öt Csillag Mozgalom és a baloldali Demokrata Párt előtt.