Ritka felvétel készült a brazil őserdőben élő remetéről

brazília, őslakos, bennszülött, esőerdő
Vágólapra másolva!
A brazil esőerdőben élő férfi egykori törzse egyetlen túlélőjeként, 22 éve él egyedül, távol a civilizációtól. Több felvétel is készült róla, legutóbb éppen favágás közben kapták el – írja az Independent.
Vágólapra másolva!

A brazil esőerdők mélyén valószínűleg egyedül él egy bennszülött, mióta törzsét kiirtották 1995-ban, amikor be akarták építeni lakóterületüket. Az ilyen jellegű támadások még az 1980-as években kezdődtek, mikor egyre többen akartak farmokat építeni, valamint illegálisán fákat kivágni a terültről.

1990-es évek végén fedezték fel az egykori törzs lakhelyének maradványait, valamint az egyetlen túlélőt, akinek kijelöltek egyrezservátumot, a Tanarut.

A hosszú hajú, félmeztelen férfit most épp favágás közben videózták le.

Már többször is megpróbáltak kapcsolatba lépni vele, azonban mindig világossá tette, hogy

nem akar semmit a külvilágtól.

Állítólag jó egészségben van, vadászik és földet is művel. Becenevét, azaz "A férfi a lyukban"-t arról kapta, hogy mély gödröket szokott ásni, valószínűleg azért, hogy állatokat fogjon, vagy hogy el tudjon bújni.

Az elmúlt 10 évben körülbelül 57 alkalommal készítettek felvételt a férfiról. A Funai, az ország indiánokért felelős alapítvány szerint legutoljára 5 éve próbált behatolni valaki a területére.