Élőben közvetítette a halálos balesetet egy férfi - videó

Vágólapra másolva!
Meghalt autóbalesetben egy 14 éves és egy 18 éves fiú a romániai Vrancea megyében. A kocsi sofőrje élőben közvetítette Facebookon a tragédiát.
Vágólapra másolva!

A Maszol.ro beszámolója alapján a baleset az E85-ös jelzésű úton történt Tâmboiești közelében csütörtök este.

A nagy sebességgel haladó autó lesodródott a nedves útról, és egy hídfőnek ütközött.

A Vrancea megyei rendőrség tájékoztatása szerint

az autó négy fiatal utasa közül kettő a helyszínen életét vesztette: egy 14 és egy 18 éves fiú.

A 19 éves sofőr és egy 17 éves utas csak enyhe sérüléseket szenvedett.

A tragédiát nagy valószínűséggel az okozhatta, hogy a gépkocsi vezetője nem az utat, hanem a kormány mögé helyezett telefonját figyelte.

A fiatalok ugyanis élőben közvetítették a száguldásukat.

Az életük utolsó másodperceit rögzítő felvétel felkerült a YouTube-ra.

Ahogy az Origo azt már megírta, több mint két hónapja egy erdélyi,

A baleset után a román rendőrség és a belügyminisztérium is kampányt indított a vezetés közbeni élő videózás megfékezésére.