Kisbabával együtt, fényes nappal lopták el az Audit

Vágólapra másolva!
Clare O'Neill négy hetes kislányával ült az autójukban, amikor autótolvajok kiráncigálták őt a kocsijából, majd a csecsemővel együtt elhajtottak.  A kisbabát majdnem egy óráig tartották fogva a rablók.
Vágólapra másolva!

– mondta el egy 66 éves asszony, aki a lakása ablakából látta az egészet.

Az anya megsérült, ezért Birmingham-i kórházba szállították, a rendőrök pedig azonnal keresni kezdték a kisbabáját - írja a Mirror.

45 perccel később egy közeli kórházból hívták fel őket, hogy egy újszülöttet találtak egy szürke Audiban, az épület előtt.

A csecsemő sértetlen volt, és még mindig a babahordozóban volt a hátsóülésen. A két támadó elmenekült, hátrahagyva a nagy értékű autót is.

A tolvajok még nem kerültek elő, viszont egy utcai kamera felvette, és most a felvételek alapján keresik őket.