Leszakadt egy újabb emelet, félő, hogy teljesen összedől a régi iskola

prágai házomlás 4
A prágai statikusok kedd este életveszélyessé nyilvánították a többszintes épületet, miután újabb mennyezetrész szakadt le.
Vágólapra másolva!
Prága belvárosában életveszélyessé nyilvánították azt a többszintes, felújítás alatt lévő házat, amelynek egy része kedd délelőtt leomlott, és az épületben több munkást is maga alá temettek a romok. Este az egyik sebesült után kutató cseh tűzoltó is megsérült, amikor leszakadt a másik mennyezet - számolt be a Cseh Közszolgálati Televízió (CTV).
Vágólapra másolva!

Mint ahogy arról tegnap az Origo már beszámolt, kedd délelőtt Prága I. kerületében, a Mikulandska utcában leszakadt egy felújítás alatt álló többszintes épület körülbelül 50 négyzetméteres mennyezete. A romok több ott dolgozó munkást is maguk alá temettek. A helyszínt és a környező utcákat lezárták, ahová nagy erőkkel vonultak ki a cseh katasztrófavédelmisek és a mentők. Kedd délutánig öt sérültet szállítottak kórházba.

A cseh fővárosban történt házomlás egyik sérültjét életveszélyes állapotban szállították a Prágai Katonai Kórházba. Forrás :ZZS HMP

Az ötből hármat súlyos sérülésekkel, keresőkutyák segítségével találták meg a törmelékek alatt.

Közülük az egyik munkást mesterséges altatásban, életveszélyes állapotban szállították a prágai kórházba.

A prágai statikusok kedd este életveszélyessé nyilvánították a többszintes épületet, miután újabb mennyezetrész szakadt le. Forrás : ZZS HMP

Kedd este 7 óra körül Oldrich Klegr, a mentési munkálatokat irányító tűzoltóparancsnok bejelentette, hogy a mentési munkálatokat felfüggesztették, miután pár perccel korábban leszakadt egy másik emelet mennyezete is, aminek következtében az egyik kollégája is megsérült.

- nyilatkozta a tűzoltóparancsnok a cseh médiának. Oldrich Klegr hozzátette, arra vonatkozóan nincs pontos információjuk, hogy a beleset idején hány munkás dolgozhatott az épületben.

Prága belvárosában a Mikulandská utca és környéke szerdán is lezárva maradt, csak az ott lakókat engedik be. Forrás: ZZS HMP

A parancsnok azt sem tudta megmondani, hogy mikor folytathatják a túlélők utáni kutatást,

mert a cseh bűnügyi rendőrség munkatársai lezárták a helyszínt, és szerda délelőtt mellettük már csak a statikus szakemberek dolgozhatnak az omladozó épületben.

Egyébként előtte egy általános iskola üzemelt a többszintes műemlékjellegű házban, amelybe az egyik legnagyobb cseh építtető cég, a Metrostav felújítási munkálatai után a Prágai Iparmávészeti Főiskola költözött volna be.