A kórház előtt, a mentőautóban halt meg egy csecsemő

gyász, halál, csecsemő, kisgyerek, halott
Vágólapra másolva!
Két órán át állt a mentőautó, benne egy szívbeteg babával, mert nem nyíltak az ajtók – írja a Mirror.
Vágólapra másolva!

Az indiai család eredetileg azért utazott Delhiből Raipurba, mert

a kisfiúnak szívműtétre volt szüksége.

Amikor megérkeztek a vasútállomásra, a kisbaba apja hívta a mentőket, hogy bejussanak a kórházba.

Az igazi rémálom akkor kezdődött, amikor a kórházhoz érve kiderült, a mentőautó ajtait nem lehet kinyitni. Órákon át próbálkoztak, de hiába hívtak szerelőt, nem tudtak segíteni a bennragadt gyereken.

A szülők ugyan megpróbálták betörni az ablakot, de az állami cég – amely a mentőautók üzemeltetéséért felel – ezt nem engedte.

A cég azzal védekezik, hogy a gyerek már akkor halott volt, mikor berakták az autóba, így a halála nem az ő felelősségük.