Varsó környéke egy óriáskígyó miatt retteg

Óriáskígyó tartja félelemben a lengyel főváros környékét, miután levedlett bőrét megtalálták egy Varsótól délre fekvő településen.
A kígyó levedlett bőre 5,3 méter volt fej nélkül, az átmérője körülbelül 50cm.
Vágólapra másolva!
Óriáskígyó tartja félelemben a lengyel főváros környékét, miután levedlett bőrét megtalálták egy Varsótól délre fekvő településen.
Vágólapra másolva!

Egy állatvédő szervezet szerint a tigrispiton, amelynek

több mint öt méter hosszú, frissen levedlett bőrét szombaton találták meg,

megszökhetett valahonnan, és most a Visztula folyó mentén, Konstancin Jeziorna területén, Varsótól 20 kilométerre délre rejtőzhet.

- közölte honlapján az Animal Rescue Poland, amely fotókat is közöl a levedlett hatalmas kígyóbőrről. A megtalált bőr 5,3 méter volt fej nélkül, és körülbelül 50 centiméter a kerülete.

Egyúttal figyelmeztette a szervezet az ott élőket, hogy

ne sétálgassanak, és ne aludjanak a szabad ég alatt, továbbá figyeljék a környéket.

Hozzátették, hogy a gyerekek és a háziállatok különös veszélyben vannak a kígyó miatt, amely mozgásban van a nyomai szerint.

A rendőrség felkeresi a helyi kígyótulajdonosokat, mivel elképzelhető, hogy egy magántenyésztőtől szabadult ki a kígyó, de az is lehetséges, hogy becsempészték az országba.

A Python molurus vagy tigrispiton az egyik legnagyobb nem mérges pitonfaj, amely főleg Indiában és Délkelet-Ázsiában él. Kitűnő úszó, általában emlősökkel, madarakkal, hüllőkkel táplálkozik, de az emberre is veszélyt jelent.