Bevadult egy cirkuszi elefánt - videó

Vágólapra másolva!
A németországi Osnabrückben történt, hogy egy cirkuszban az egyik elefánt előadás közben megtámadta társát, és azt a nézők közé lökte. 
Vágólapra másolva!

Az elefántok éppen egy-egy előadóművészt vittek a hátukon, amikor az egyik állat meglökte társát. Az elefánt a tömegbe zuhant – írta meg a Bors a Metro cikke alapján.

A látogatók közül senki sem sérült meg, de az elefántnak feldagadt a lába.

Az előadás egy rövid szünet után folytatódott, mintha mi sem történt volna.

A közönség közül többen felvették a nem mindennapi esetet. Az egyik videó felkerült az internetre is:

A felvétel óriási felháborodást keltett. Az állatok etikus kezelésével foglalkozó szervezet, a PETA szerint elkerülhetetlen volt a szerencsétlenség, ugyanis ezekhez a bemutatókhoz beidomított elefántok különböző területekről és családokból származnak, így nincsenek egymáshoz szokva.