Már 64 halálos áldozata van az ítéletidőnek Japánban

esőzés Japán
Iizuka, 2018. július 7. A heves esőzés miatt beszakadt útszakaszok egyikén próbál átmászni egy férfi a Hirosima japán prefektúra Higasihirosima településénél 2018. július 7-én. A szigetország középső és nyugati részét sújtó árvíz eddig 38 ember halálát okozták, mintegy ötvenen eltűntek. A hatóságok a várható csuszamlások miatt több mint 1,6 millió embert szólítottak fel az otthonuk elhagyására. (MTI/EPA/JIJI Press)
Vágólapra másolva!
Hatvannégyre emelkedett a Japán nyugati és középső részét sújtó heves esőzések halálos áldozatainak száma, 44 embert keresnek - közölték a japán hatóságok vasárnap.
Vágólapra másolva!

A japán polgári védelmi hatóságok a földcsuszamlás- és árvízveszély miatt legalább 2 millió embert szólítottak fel arra, hogy hagyják el otthonaikat és menjenek biztonságos helyre, valamint további 2,3 millió embernek tanácsolták ugyanezt.

Tóvá változott a környék

Sikoku szigetén 24 óra alatt 583 milliméternyi csapadék hullott. A rendkívüli időjárás miatt a déli Kjúsú szigeten akadozott a közlekedés. A sziget északi részén a szuperexpresszek pályáját törmelék és föld terítette be - jelentette a Kyodo hírügynökség.

A heves esőzés miatt beszakadt útszakaszok egyikén próbál átmászni egy férfi a Hirosima japán prefektúra Higasihirosima településénél Forrás: MTI/EPA/JIJI PRESS/-------------------

Az NHK japán állami televízió Okajama prefektúra egyik lakóövezetében készített felvételein az látszott, hogy az áradás egy hatalmas tóvá változtatta a környéket. A háztetőkre vagy erkélyekre menekült helyiek pedig elkeseredetten integettek a közelben lebegő mentőhelikoptereknek.

48 ezren vesznek részt a mentési munkálatokban

A japán meteorológiai intézet Honsu szigetén

négy prefektúrára adott ki rendkívüli figyelmeztetést,

jelezve hogy földcsuszamlások, árvizek, heves széllökések lehetnek, és ezzel egy időben rendkívül nagy mennyiségű csapadék éri a területet.

Az ország nyugati részén fekvő Hirosimában egy férfi a folyóba esett egy hídról. A Siga prefektúrában lévő Takasima városban

egy 77 éves embert sodort el az ár a mentési munkálatok során.

Másutt két ember holttestére bukkantak egy házban, amelyet földcsuszamlás ért. Egy további helyen a hegy omlott egy házra, amelyben egy halott 95 éves nőre bukkantak.

Szuga Josihide, a japán kormány főtitkára beszámolt arról, hogy a rendőrség, a tűzoltóság és a japán nemzetvédelmi erők 48 ezer tagja vesz részt a mentési munkálatokban. Több mint száz helyszínen földcsuszamlások és más természeti károk következményeinek elhárításával vannak elfoglalva.