Német belügyminiszter: Az illegális migráció már nem kifizetődő

Vágólapra másolva!
A koalíciós pártok között létrejött megállapodás a menedékkérők kezeléséről azt a legfőbb üzenetet küldi a világba, hogy az illegális migráció immár nem kifizetődő - értékelte a héten történteket a Bild című német lap vasárnapi kiadásának adott interjúban Horst Seehofer német belügyminiszter.
Vágólapra másolva!

– Végrehajtottuk a fordulatot a menekültkérdésben – szögezte le a lapnak a bajor politikus.

A konzervatív uniópártok közötti megállapodás, amelyre végül a nagykoalícióban velük kormányzó szociáldemokraták is rábólintottak, azt irányozza elő, hogy a Németországba érkező menedékkérők esetében 48 órán belül vizsgálatot folytatnak le, és ha már egy másik uniós tagállamban is nyújtottak be menedékkérelmet, akkor visszaküldik őket oda. Ha ez nem lehetséges, egy jövőbeni kétoldalú megállapodás alapján, Ausztriába küldenék vissza őket.

– Ausztriával egyetértünk abban, hogy

A menekültügyi fordulattal pont ezt érjük el – fogalmazott Seehofer.

Nem személyes konfliktus volt

A menedékkérők visszafogadásától is elzárkózó olasz kormánnyal kapcsolatban a politikus világossá tette, senkinek nem szabad arra fogadnia, hogy nem jönnek létre kétoldalú megállapodások az emberek visszafogadásáról. Mint mondta, az uniós belügyminiszterek jövő heti találkozóján

személyesen tárgyal majd erről Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel.

Arról, hogy hogyan lehet anélkül lezárni a földközi-tengeri migrációs útvonalat, hogy tömegek fulladnának a tengerbe, a politikus hangoztatta: le kell csapni az embercsempészekre, és a menedékkérőknek nem szabad vállalkozniuk a veszélyes útra.

Az Angela Merkel kancellárral történt összetűzéssel kapcsolatban a Bild am Sonntag azt kérdezte Seehofertől, hogy bocsánatot kért-e a kormányfőtől.

"Nem értem a kérdést" - válaszolta Seehofer, rámutatva, a kancellárral tartalmi kérdésben volt nézeteltérése, és ez nem személyes konfliktus volt.

- fogalmazott. Hozzátette: magától értetődő, hogy továbbra is együtt tudnak dolgozni egymással.