Többen meghaltak a thaiföldi Phuket szigeténél egy hajóbalesetben

Vágólapra másolva!
Huszonhét holttestet emelt ki a vízből a thaiföldi haditengerészet Phuket szigeténél, ahol előző nap felborult egy hajó a háborgó tengeren 105 emberrel a fedélzetén. További 29 embert eltűntként tartanak nyilván, az áldozatok többsége kínai turista volt - közölték a hatóságok pénteken.
Vágólapra másolva!

Chareonpol Kumrasee thaiföldi ellentengernagy szerint

kicsi az esélye, hogy túlélőket találnak.

Noraphat Plodthong, Phuket kormányzója korábban abban reménykedett, hogy az elsüllyedt hajótestben túlélőket találhatnak, de onnan egyelőre csak további holttesteket tudtak a felszínre hozni.

A kutatásban több mint harminc búvár a thaiföldi haditengerészet négy hajója és egy helikopter vesz részt. Phuket kormányzója,

A Phoenix a meteorológiai riasztás ellenére merészkedett a monszun évszakban viharos Andamán-tengerre, és egy ötméteres hullám felborította.

A hajó fedélzetén 93 kínai turista és 12 thai állampolgár - a legénység és túravezetők

- tartózkodott.

Negyvenkilenc embert sikerült kimenteni a vízből.

A rendőrség nyomozást indított az ügyben. A hatóságok elmondták, hogy a Phoenix papírjaival minden rendben volt, és nem volt túlterhelve a szerencsétlenség pillanatában.

A hajó a parttól 7 kilométerre süllyedt el,

a roncs körülbelül 38-40 méterrel a felszín alatt található. Kína bangkoki nagykövetsége közölte, hogy diplomatáit a helyszínre küldte a túlélők megsegítésére.

Előző napi hírek szerint egy másik, kisebb hajó is szerencsétlenül járt a térségben, amelynek utasait sikerült biztonságban partra szállítani.

A népszerű turistaparadicsom hatóságai korábban figyelmeztetést adtak ki, hogy a jövő hét elejéig nagyon rossz időjárási körülményekre lehet számítani heves esőzéssel és széllökésekkel a turistaparadicsom térségében.