Összecserélték a románok a brit zászlót az izlandival - kép

Constantin Toma
Vágólapra másolva!
A romániai Bodzavásár (Buzău) városában találkozott az Egyesült Királyság nagykövete a város polgármesterével, azonban a román fél az asztalhoz ülve az izlandi zászlót tette ki a brit helyett.
Vágólapra másolva!

A fotót még két hónapja posztolta Constantin Toma bodzavásári polgármester Facebook-oldalára, majd később egy időre elrejtette azt, mígnem ismét előkerült - írja a Mandiner a Euronewsra hivatkozva.

Constantin Toma és Paul Brummell Forrás: Facebook/Constantin Toma

Toma, Paul Brummell nagykövetet fogadta, akinek egyébként nincs szerencséje a románok által elé helyezett zászlókkal: két héttel ezelőtt Jászvásárban (Iași)

egy olyan zászlót tettek le elé, amely már legalább kétszáz éve nincs használatban az Egyesült Királyságban

– hiányzott róla ugyanis az Írországot is szimbolizáló vörös Szent Patrik-kereszt.

Brummell ugyanakkor már megértően fordulhat a konstancai (Constanța) észt nagykövetség munkatársaihoz is:

a megnyitó ünnepségen fordítva akasztották fel az észt nemzeti zászlót,

a szintén jelen lévő észt miniszterelnök pedig személyesen igazította a helyére a nemzeti szimbólumot.