Kegyelmet hirdetett a politikai foglyoknak és ellenzékeknek Egyenlítői-Guinea elnöke

Vágólapra másolva!
Kegyelmet hirdetett szerdán minden politikai fogolynak és ellenzékinek Egyenlítői-Guinea elnöke, Teodoro Obiang Nguema.
Vágólapra másolva!

Az országot 1979 óta vaskézzel irányító Nguema közölte: kegyelemben részesíti az összes, politikai tevékenységéért elítéltet. Az amnesztia vonatkozik azokra is, akiket "megfosztottak szabadságuktól, vagy jogaik gyakorlásától".

A kegyelem volt az ellenzékiek feltétele

Az elnök a döntést csaknem két héttel az általa kezdeményezett, július 16. és 21. közötti nemzeti párbeszéd előtt hozta. Nguema hozzátette: az elnöki kegyelemnek szavatolnia kell minden politikai szereplő részvételét a kormány és a "legalizált" politikai tömörülések párbeszédében, ami vonatkozik a civil szervezetekre és a vallási felekezetekre is.

Az elnök kijelentette: elkötelezett a párbeszéd résztvevőinek "biztonsága és szabadsága" szavatolása mellett,

a dialóguson pedig megfigyelők is részt vesznek, köztük az ENSZ-főtitkár Közép-Afrikába delegált különleges megbízottja,

Francois Lounceny Fall.

Az elnöki kegyelem egyike volt az Innováció Állampolgárai (CI) nevű, legnagyobb ellenzéki tömörülés feltételeinek a megbeszéléseken való részvételhez.

Belehalt a kínzásokba egy ellenzéki aktivista

A CI-t az idén februárban feloszlatták a közép-afrikai ország hatóságai, amit a pártnak az állambiztonságra jelentő fenyegetésével indokoltak. A feloszlatást követően a korábbi, 2014-es nemzeti párbeszédet követően "legalizált" párt 21 aktivistáját állították bíróság elé, és több évtized szabadságvesztésre ítélték őket "zendülés, hivatali visszaélés, testi sértés, és a közrend megzavarásának válogatott vádjaival.

Az AFP francia hírügynökség rámutatott, hogy a szerdai elnöki kegyelem értelmében

elvileg a párt feloszlatását is hatályon kívül kell helyezni,

azonban ez egyelőre nem teljesen világos.

Az ellenzéki tömörülés rendszeresen felhívja a figyelmet aktivistáinak bántalmazására a börtönökben. Kedd este az CI szerint egyikük belehalt a börtönben elszenvedett kínzásokba.

Az Európai Unió februárban aggodalmának adott hangot az emberi jogok súlyos csorbulása miatt az olajban gazdag közép-afrikai országban.