Cáfolják, hogy hónapokba telne a thaiföldi diákok kimentése

thaiföldi barlangi mentés
Thaiföldi mentők lemerüléshez készülnek 2018. július 3-án a Tham Luang-barlangba, ahol az előző nap élve megtalálták az edzőjükkel együtt eltűnt ifjúsági labdarúgócsapat tizenkét játékosát az észak-thaiföldi Csiangraj tartományban fekvő Maeszaiban.
Vágólapra másolva!
Cáfolta kedden a mentést vezető tartományi kormányzó azt a korábbi hírt, amely szerint hónapokba telne a barlangban rekedt diákcsoport kimentése. Közben máris telefonvonalat létesítettek a gyerekekhez.
Vágólapra másolva!

Az észak-thaiföldi Csiang Rai tartomány kormányzója nyilatkozott a barlangban rekedt focicsapattal kapcsolatban. Narongsak Osottanakorn azt mondta,

kimentésük biztosan nem kedden valósul meg, de még nem lehet tudni pontosan, hogy mikor.

Thaiföldi mentők lemerüléshez készülnek 2018. július 3-án a Tham Luang-barlangba, ahol az előző nap élve megtalálták az edzőjével együtt eltűnt ifjúsági labdarúgócsapat tizenkét játékosát az észak-thaiföldi Csiangraj tartományban fekvő Maeszaiban Forrás: MTI/EPA/Pongmanat Tasziri

- nyilatkozta a tartományi kormányzó.

Korábban a hatóságok úgy döntöttek, hogy addig is, amíg a kimentésük módját megtervezik, búvároktatásban részesítik a gyerekeket, hogy biztonságosan tudjanak navigálni a barlangrendszer sáros, zavaros vizeiben.

A thaiföldi hadsereg által közreadott képen a fiúk és edzőjük a Tham Luang-barlangban Forrás: MTI/EPA/Thaiföldi hadsereg

A kormányzó szerint a víz fokozatosan apad a barlangban, azt szeretnék, hogy kiszáradjon az elárasztott terület, és ezután mentenék ki a csapatot.

A vezető ugyanakkor nevetségesnek nevezte azt a beszámolót, amely szerint hónapokig is eltarthat a mentés.

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a thai haditengerészet egy tisztje kedden nyilatkozott úgy, hogy akár négy hónapig is elhúzódhat a művelet.

A kormányzó beszámolt arról is, hogy közvetlen telefonvonalat létesítettek a gyerekekhez,

amelyen keresztül a tisztviselők és a szülők keddtől érintkezésbe léphetnek velük.

A tartomány kormányzója szerint már sikerült telefonkapcsolatot létesíteni a barlangban rekedtekkel Forrás:(MTI/EPA/Pongmanat Tasziri)

Egyelőre továbbra sem ismeretes, hogy miként fogják a Tham Luang-barlangrendszerben rekedt tizenhárom fős csoport tagjait kihozni. Különböző lehetőségeket mérlegelnek a hatóságok.

- árulta el Bruce Konefe, az egyik szakértő, aki részt vesz a mentésben. Hozzátette, hogy helikopterek köröznek a levegőben, hogy pontosan azonosítsák a csoport tartózkodási helyét.

A diákok és edzőjük június 23-án tűntek el a Bangkoktól ezer kilométerre északra fekvő barlangrendszerben.

Hétfőn csodával határos módon élve találták meg őket.

Azóta orvosi vizsgálatnak vetették alá a 11 és 16 év közötti gyerekeket, állapotuk kielégítő, legtöbbjüknek csak csekély egészségügyi problémájuk keletkezett kilenc nap után a föld alatt.