Lemond a német belügyminiszter, ha nem tud megegyezni Merkellel

SEEHOFER, Horst; MERKEL, Angela
Berlin, 2018. június 13. Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke és Horst Seehofer német belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a hetenkénti kormányülés kezdete előtt a berlini kancellári hivatalban 2018. június 13-án. (MTI/EPA/Markus Heine)
Vágólapra másolva!
Horst Seehofer német belügyminiszter megerősítette, hogy valójában felajánlotta lemondását. Azt mondta, ha nem sikerült megegyeznie három napon belül Angela Merkel német kancellár Kereszténydemokrata Unió (CDU) pártjával a határellenőrzéssel kapcsolatban, akkor távozik.
Vágólapra másolva!

A Spiegel német lap szerint Seehofer ultimátumot adott Merkelnek.

„Igen, azt mondtam, hogy e két posztot szabaddá teszem, méghozzá három napon belül” - mondta a német belügyminiszter. Közölte:

hétfőn tárgyal a CDU-val

annak reményében, hogy megegyeznek a vitás kérdésben a testvérpárttal.

Úgy fogalmazott: a hétfői találkozó után minden kiderül. Források szerint mindenképpen el akarja kerülni, hogy Merkel leváltsa. Hangsúlyozta, hogy az ország, a koalíció és a kormány vezetői képességének érdekében pártja

megállapodásra akar jutni a határellenőrzés kérdésében,

és csakis ennek kérdésében.

Horst Seehofer német belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke nyilatkozik a sajtónak a párt müncheni elnökségi ülése végén 2018. július 2-re virradóra. Forrás: MTI/EPA/Lukas Barth

A pártvezér lemondásának felajánlását azzal indokolta, hogy

Merkel ellenállása miatt nem sikerül megvalósítani belügyminiszteri terveit,


amelyek szerint meg kell tagadni a belépést a német határ állandó ellenőrzés alá vont pontjain - a bajor-osztrák határ három átkelőjénél - az Európai Unióban máshol már regisztrált menedékkérőktől.

Forrás: MTI/EPA/Daniel Kopatsch

Seehofer és a CSU szerint mindentől függetlenül és feltétlenül vissza kell fordítani ezeket az embereket. Merkel és pártja szerint ezt nem lehet bevezetni egyoldalúan, egyeztetés nélkül, a szigorítás feltétele, hogy legyenek megállapodások az érintett társországokkal a menedékkérők visszafogadásáról.

Sajtóértesülések szerint Seehofer a CSU elnökségi ülésén kifejtette, hogy a pártnak három lehetősége van: meghajol a kancellár akarata előtt, aminek révén elveszíti hitelességét a választók előtt, kitart törekvései mellett, ami a CDU/CSU testvérpárti szövetség felbomlásához vezet, vagy pedig elfogadja az ő lemondását a pártelnöki és a miniszteri tisztségről.

Angela Merkel német kancellár és Horst Seehofer német belügyminiszter Forrás: MTI/EPA/Markus Heine

A dpa német hírügynökségnek nyilatkozó források közölték: Seehofer bejelentésével

káoszt generált a párton belül,

számos vezető tisztségviselő elutasítja azt, hogy lemondjon, és arról győzködik, hogy maradjon.

Amennyiben a 68 éves Horst Seehofer valóban távozik tisztségeiből, kiesik a német politika első vonalából, mert nincs mandátuma a szövetségi parlamentben (Bundestag) vagy a bajor tartományi parlamentben (Landtag).