Több embert is meglincseltek Indiában

Vágólapra másolva!
Öt állítólagos gyerekrablót lincselt meg a feldühödött tömeg India nyugati részén, a történtek miatt eddig 23 embert vettek őrizetbe.
Vágólapra másolva!

A hatóságok összesen 40 embert köröznek, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek a lincselésben, amelyre Maharastra szövetségi állam egyik elzárt hegyi falujában került sor.

"Az áldozatok a vasárnapi piacra érkeztek Rainpada faluba" - mondta el egy helyi rendőrségi tisztségviselő. "Miután leszálltak a buszról,

amire felfigyeltek a falusiak" - tette hozzá.

Az összeverődött tömeg ezután megkövezte és agyonverte az öt férfit - mondta.

A hatóságok szerint három rendőr megpróbálta elejét venni a lincselésnek, de a tömeg őket sem kímélte.

A halálos áldozatok egy közeli nomád törzsi közösséghez tartoztak. A helyiek szerint

napokkal korábban szárnyra kapott a pletyka, hogy a környéken egy csapat gyerekrabló vadászik áldozataira.

Eközben a rendőrség öt embert mentett ki egy házból a szomszédos Naszik körzetben, akiket gyermekrablás gyanújával tartottak foglyul.

A szövetségi kormány egyik tagja felszólította a helyieket, hogy ne higgyenek az internetes közösségi hálókon keringő híreknek.

Indiában legalább 16 lincselésre került sor május eleje óta,

miután a közösségi médiában olyan hírek láttak napvilágot, hogy gyerekrabló bandák garázdálkodnak bizonyos térségekben. Az áldozatok gyakran olyan kívülállók, akik eltérő külsejük, vagy a nyelvi különbségek miatt válnak célponttá.