A vajdasági gazdaságfejlesztési program minden várakozást felülmúlt

Magyar Levente rendkívüli doorstep sajtótájékoztató
Vágólapra másolva!
Minden várakozást felülmúltak a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának eddigi eredményei, és a vajdasági sikerek mintaként szolgálhatnak minden más magyar közösség számára – jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Magyarkanizsán, ahol részt vett két helyi üzem átadásán.
Vágólapra másolva!

A gyógy- és aromatikus növény-, illetve zöldségtermékekkel foglalkozó Geneza Kft. második gyárüzemét, valamint a Keramika Kanizsa Rt. csempegyár felújított üzemét a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának keretében adták át.

Magyar Levente Fotó: Csudai Sándor - Origo

Előbbi a program mezőgazdasági fejlesztései, utóbbi pedig a kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztések keretében valósult meg.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy

„Alig két év alatt eljutottunk oda, hogy mintegy 45 milliárd forintnyi fejlesztés már megvalósult, ezek között vannak olyan látványos beruházások is - köztük a Geneza szárítóüzeme -, amelyek újfajta mezőgazdasági kultúrát hozhatnak a Vajdaságba" - közölte Magyar.

Reményének adott hangot, hogy az új üzem hamarosan akár több száz gazdálkodó családnak tud megélhetést biztosítani.

Felhívta a figyelmet arra, hogy

folytatódhat ez a gazdaságfejlesztési program,

az új kormány ugyanis úgy döntött, hogy 2019-ben is folytatja az építkezést a Vajdaságban.

A részletek még nem ismertek, de

- tette hozzá.

A programot a magyar kormány a Vajdasági Magyar Szövetséggel (VMSZ) közösen indította.

Pásztor István, a VMSZ elnöke elégedettségét fejezte ki az eddigi munkával kapcsolatban.

Emellett

„Sikeres fejlesztés valósult meg az utóbbi két és fél évben, és több ezer ember elképzelései valósultak meg" - hangsúlyozta Pásztor.

Hozzáfűzte, hogy várakozásai szerint folytatódik a program, és valószínűleg lesznek új területek, de bizonyos támogatásokat továbbra is folytatnak, például a falusi házak megvásárlására vonatkozó pályázatokat ismét kiírják.

Továbbá

eddig érintetlen területeket is bevisznek a programba, például a turizmusfejlesztést és a térségfejlesztést.

A vajdasági gazdaságfejlesztési programra a magyar kormány eleinte 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget, így

a hitelek és a vissza nem térítendő támogatások összege már meghaladja a 65 milliárd forintot.

A 2016-2018-as időszakra vonatkozó programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezik, a cél pedig a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, illetve e folyamat visszafordítása.