Közel ötezer áldozata van a Maria hurrikánnak

Maria, hurrikán
Vágólapra másolva!
Egy megdöbbentő tanulmány jelent meg a Maria hurrikán pusztításáról, amiből az derül ki, hogy a halottak száma közel százszor annyi lehet, mint amiről eddig tudni lehetett.
Vágólapra másolva!

A Maria hurrikán tavaly szeptemberben csapott le a karibi térségre és Észak-Amerikában. A vihar óriási károkat okozott, a legnagyobb pusztítást Puerto Ricóban végezte. Eddig úgy lehetett tudni, hogy a Maria hurrikán 64 embert ölt meg, de most kiderült, hogy több ezer halálos áldozat is lehet - írja a USA Today.

A Harvard Egyetem tudósai tanulmányukban közel 5000 áldozatról beszélnek.

A sziget a mai napig megérzi a tavalyi hurrikán pusztítását Forrás: Hector Retamal/AFP/Getty Images

A tavaly szeptemberi csapás épületeket pusztított, és hárommillió ember maradt áram nélkül.

Az egyetem kutatói 3000 háztartást vizsgáltak meg a szigeten, és arra jutottak, hogy 4645 ember halt meg a vihar ideje alatt, valamint a rá következő hetekben.

Sokan az áramkimaradások miatt haltak meg, ugyanis az az orvosi ellátásban is fennakadásokat okozott.

Ezzel az adattal csak egy hurrikán előzte meg a Mariát, az 1900-ban lecsapó Nagy Galveston Hurrikán 6000 embert ölt meg.

Még a mai napig előfordulnak áramkimaradások a szigeten, ahol több mint hárommillió amerikai él. A Maria összesen 90 millió dolláros kárt okozott.