Már szabadulása napján gyilkolt a muszlim terrorista

Liege-i lövöldözés, Belgium, Liege, 2018.05.29.
A belga rendőrség különleges alakulatának tagjai.
Vágólapra másolva!
Május 29-én egy radikalizálodott, muszlim férfi a belga Liege városában megölt két rendőrt és egy autóban ülő nőt is. A férfi egy gimnáziumba próbált bejutni, de a belga rendőrök agyonlőtték. Most a belga miniszter azt közölte, hogy az egy napja a börtönből kiengedett férfi már szabadulása napján is gyilkolt.
Vágólapra másolva!

A három halálos áldozatot követelő liege-i támadás feltételezett elkövetője

már a merénylet előtti éjszakán meggyilkolt egy embert Belgiumban

- közölte szerdán Jan Jambon belga belügyminiszter.

A belga rendőrség különleges alakulatának tagjai Forrás: MTI/AP/Geert Vanden Wijngaert

A tárcavezető a belga RTL-nek adott interjújában megerősítette, hogy a Marche-en-Famenne településen keddre virradóra elkövetett gyilkosság is a 31 éves Benjamin Hermann nevű férfi műve, a férfiről bővebben itt írtunk.

A férfi börtönben radikalizálódott muszlim.

Michael Wilmet holttestét néhány órával a kedd délelőtti liege-i mészárlás előtt találták meg. A férfi korábban a terrorista rabtársa volt.

Sajtóhírek szerint halálát kalapácsütések okozták,

a gyilkos fegyvert megtalálták a tettes autójában, Liege-ben.

Mentőautók és rendőrautók blokkolják a helyszíni forgalmat Liege belvárosában, ahol egy férfi rátámadt az őt igazoltató rendőrökre, majd egyikük fegyverét elvéve agyonlőtte őket és egy civilt "Forrás: AFP/Victor Jay "

A muszlim terrorista a keddi támadás előtti napon szabadult a börtönből,

mindössze 48 órára engedték ki a börtönből.

Kedden is különösen kegyetlen volt, ugyanis miután két rendőr igazoltatta az utcán, azokat megkéselte, majd saját szolgálati fegyverükkel lőtte le őket.

- szögezte le Jambon.

A vádhatóság terrorcselekmény, illetve terrorista gyilkossági kísérlet miatt indított nyomozást,

de a támadó indítéka egyelőre ismeretlen.

Eric Van Der Sypt, a belga szövetségi ügyészség szóvivője arról számolt be szerdán, hogy a férfi többször is azt kiáltotta, hogy "Allahu Akbar" (Allah hatalmas), mielőtt lelőtték.

Egyes híradások szerint a férfi neve közvetetten a biztonsági szolgálatok által ismert

szélsőséges iszlamistákról szóló aktákban is szerepel.

Liege-ben szerdán egyperces néma csenddel fognak emlékezni az áldozatokra.