Gödörbe esett és elpusztult egy zsiráf egy látogató miatt

zsiráf, Lisszabon
Vágólapra másolva!
Egy állatkerti látogató hibájából pusztult el egy anyazsiráf, mert hiába tiltotta meg az állatkert az állatok etetését, ő nem foglalkozott vele.
Vágólapra másolva!

Egy anyazsiráf belesett egy gödörbe, és elpusztult, mert egy látogató a tiltás ellenére etetni akarta az állatot a lisszaboni állatkertben. Óriási felháborodást váltott ki az eset a közösségi oldalakon - írja a Mirror.

Még tavaly novemberben szülte meg kisborját Forrás: Twitter

A területet most több kordonnal zárták el.

Az állatkert szóvivője elmondta,

A helyi rendőrség annyit közölt, hogy azonosították az állat halálát okozó látogatót.

A zsiráf még tavaly novemberben amiatt került a helyi sajtó címlapjaira, mert életet adott borjának.

A borjú már önállóan is táplálkozik, de továbbra is szüksége lenne anyjára.

Az angolai zsiráfból 13 ezer él a vadonban, de mindössze húsz található meg állatkertekben.