Folytatódnak a tárgyalások Trump és Kim Dzsongun csúcstalálkozójáról

Kim Dzsongun és Donald Trump
Kim Dzsongun észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök talán Mongóliában ül majd tárgyalóasztalhoz legkorábban május végén.
Vágólapra másolva!
Egy fontos észak-koreai vezető érkezik New Yorkba,hogy Trump és Kim Dzsongun csúcstalálkozójáról tárgyajon.Egyre valószínűbb a beindult szervezések miatt, hogy megvalósul a szingapúri találkozó.
Vágólapra másolva!

Donald Trump amerikai elnök twitterüzenetében megerősítette, hogy egy magasrangú észak-koreai tisztségviselő érkezik New Yorkba, hogy a csúcstalálkozóról tárgyaljon.

Az amerikai alelnököt hülyézte le Phenjan, Trump ezért mondta le a csúcstalálkozót "Forrás: AFP "

- írta Trump Twitter oldalán.

Az észak-koreai Kim Jong Csul, az országa hírszerésének vezetője volt. Pekingből repül New Yorkba és

az útja azt mutatja, hogy tényleg komoly megkezdődtek az előkészületek Kim Dzsongun és Trump csúcstalálkozójához, amelyet Szingaprúrban tartanának, június 12-én.

Trump levelet is írt Kim Dzsongunnak, hogy készen áll a talákozóra, de

a nyílt ellenségesség miatt kénytelen lemondani a történelmi összejövetelt.

Korábban Phenjan lehülyézte Mike Pence amerikai alelnököt, mert párhuzamba állította Líbiát és Észak-Koreát.

Azonban a csúcstalálkozó szervezése eddig gördülékenyen zajlik.