Templomba látogató szerbeket dobáltak meg kövekkel koszovói albánok

Vágólapra másolva!
Egyházi ünnepükre, Szentháromság napjára szülőföldjükre hazatérő szerbeket dobáltak meg kövekkel helyi albánok a nyugat-koszovói Petricben hétfőn.
Vágólapra másolva!

A helyi szerb sajtó jelentése szerint több tucat koszovói albán zárta el az utat a lerombolt petrici Szentháromság-templomba tartó szerbek elől, és a kiérkező rendőröknek sem sikerült eltávolítaniuk a tiltakozókat, később az albánok kövekkel dobálták meg a szerbeket,

hárman megsérültek, egy fiatal férfit fejsérüléssel vittek kórházba.

A kis faluból az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején az összes szerbet elüldözték. A településen húsz évvel ezelőtt valamivel több mint 250 szerb élt, később csak egy idős nő tért vissza, aki máig ott él.

A Szentháromság-templomot 1999 júniusában teljesen elpusztították az albánok, az ünnepek alkalmából hazatérő szerbek azonban minden évben a romoknál imádkoznak, a Vecernje Novosti című belgrádi napilapnak viszont azt mondták, nem akarnak véglegesen visszatérni szülőföldjükre.

Koszovóban gyakran előfordulnak hasonló incidensek a szerb ortodox ünnepek idején,

a hazalátogató szerbeket a helyi nacionalista albánok rendre megdobálják,

illetve megakadályozzák, hogy ellátogassanak szentnek tartott építményeikhez.

A túlnyomó Koszovó többségében albánok lakta Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától. A szerbek kultújáruk és vallásuk bölcsőjének tekintik a területet.