Nagy-Britanniában bebörtönöznek egy bevándorlásellenes és szólásszabadságpárti aktivistát

Vágólapra másolva!
A politikai aktivistaként és újságíróként tevékenykedő Tommy Robinsont 13 hónapra bebörtönzik Nagy-Britanniában, mert tudósítani akart a muszlim migránsok által elkövetett nemi erőszakok bírósági eljárásairól.
Vágólapra másolva!

Tommy Robinson 35 éves, és London főleg migránsok lakta, bűnbandáiról hírhedt Luton nevű negyedében született.

Arról vált ismertté, hogy

ellenzi a harmadik világból Európába irányuló tömeges migrációt, és radikálisan kiáll a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság mellett.

Ez a két dolog az angliai muszlimok és liberálisok első számú közellenségévé tette.

Robinson tagja volt a bevándorlásellenes Brit Nemzeti Pártnak és egyik alapítója a kontinens iszlamizációját ellenző Európai Önvédelmi Ligának (European Defence League-EDL).

Az aktivista újságírót tegnap letartóztatták Londonban „uszítás és a köznyugalom megzavarása” vétsége miatt

- írja a 888.hu.

Gyorsított eljárásban még aznap

13 hónap börtönre ítélték, mert interjúkat készített, és a Facebook-oldalán tudósított egy muzulmán nemierőszak-banda peréről.

A bíróság épülete előtt kérdéseket tett fel a bandatagoknak. Ez kiverte a biztosítékot a liberálisoknál és a rendőrségnél is.

Robinson az angol jobboldal fenegyereke, folyamatosan tudósít az Egyesült Királyságban meredeken romló közbiztonsági helyzetről.

A brit liberális lapok természetesen örülnek a letartóztatásának, sőt olyat is írnak, hogy

Az újságíró már több halálos fenyegetést kapott, a letartóztatása napján néhány muszlim migráns banda bejelentette, hogy