Szigorították a terrorellenes törvényt Indonéziában

Vágólapra másolva!
Az eddiginél szigorúbb terrorellenes törvényt fogadott el pénteken egyhangúlag az indonéz parlament, miután az utóbbi hetekben az országban több olyan terrortámadást is elkövettek, amelyekben gyerekek is részt vettek.
Vágólapra másolva!

Az új jogszabály értelmében az eddiginél háromszor hosszabb ideig - akár 21 napig - lehet majd vádemelés nélkül őrizetben tartani gyanúsítottakat, és a törvény azt is lehetővé teszi, hogy az őrizetbe vétel után valamivel több mint két évet várjanak a bírósági tárgyalás megkezdéséig.

A terrorcselekmény definícióját is kibővítették:

idetartozik ezentúl az ideológiai motiváció és a biztonság megzavarása is. Továbbá a módosítás értelmében a hadsereg is szerepet kapna a jövőben a terrorellenes rendőri műveletek végrehajtásában, ennek részleteitől az államfő fog dönteni később.

A jogvédők bírálják

Jogvédők szerint a terrorellenes törvény szigorítása túlságosan széleskörű, és a jogszabály szövege homályosan fogalmaz. Bírálók óva intenek a hadsereg bevonásától is, mivel ez visszalépés lenne ahhoz képest, hogy az utóbbi két évtizedben igyekeztek távol tartani a katonaságot a civil fennhatóság alá tartozó területek ügyeitől.

Rendőri elitalakulat

Indonéziában a terrorellenes műveleteket jelenleg a Densus 88 nevű rendőrségi elitalakulat irányítja, amelyet a 2002-ben Balin elkövetett, 202 halálos áldozattal járó robbantások után hoztak létre. Az utóbbi két évben 23 terrorcselekményt hiúsítottak meg, és több mint 360 gyanúsítottat vettek őrizetbe.
Május közepén a második legnagyobb indonéz városban, Surabayában két radikalizálódott család hajtott végre öngyilkos merényletet kiskorú gyerekeikkel együtt. A támadásokban - a 13 elkövetőn kívül - 13 ember halt meg.