Muszlim kérés: csak férfiak úszhatnának egy német uszodában bizonyos időben

Vágólapra másolva!
A német kisváros arab egyesülete arra kérte az uszodát, hogy legyen külön idősáv, amikor csak férfiak használhatják a medencét – írta meg a 888.
Vágólapra másolva!

A németországi Beckumban már régóta élt az a szokás, hogy a nőknek külön idősávot biztosítottak az úszásra. Ebből az ötletből kiindulva a helyi muszlim közösség arra kérte a polgármestert, hogy vezessenek be olyan időpontokat is, amikor csak férfiak használhatják az uszodát.

– közölte Mustafa Shalabi, a város arab egyesületének vezetője.

A polgármester, Karl-Uwe Strothmann jó ötletnek tartotta az új kategória bevezetését, ami csak a férfiaknak szól.

Azonban nem mindenkinek tetszik az ötlet, a polgármesternél már sokan fejezték ki nemtetszésüket.

– írta az egyik tiltakozó.

A sok ellenvélemény miatt egyelőre félretették az ötletet, de néhány hónap múlva visszatérnek majd rá.