Bizonyítékok tűnhettek el a szlovák újságíró megölésének ügyében

újságíró, gyilkosság, Szlovákia
Vágólapra másolva!
A szlovák rendőrség hanyagságból tüntetett el bizonyítékokat a szlovák újságíró meggyilkolásának ügyében. Komoly hibákat követtek el a helyszíneléskor.
Vágólapra másolva!

Még februárban saját otthonában lőtték agyon Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságírót és menyasszonyát. A férfi a szlovák politikai köröket is érintő korrupciós ügyben vizsgálódott. A család ügyvédje most azt állítja, hogy hanyagságból a rendőrség bizonyítékokat semmisíthetett meg a gyilkosság helyszínén.

Rengetegen vonultak az utcára Szlovákiában, hogy a vezetők lemondását követeljék Forrás: AFP

Az eset miatt lemondott Robert Fico kormányfő, a belügyminisztere és az országos rendőrfőkapitány is.

A gyilkosság miatt sokan megkérdőjelezték valóban létezik-e a kelet-európai sajtószabadság.

Az ügyészség még senki ellen nem emelt vádat, szerintük egy bérgyilkos végzett a fiatal újságíróval és párjával.

A család ügyvédje, Daniel Lipsic volt belügyminiszter szerint

a holttesteket anélkül szállították el a helyszínről, hogy a törvényszéki orvos megvizsgálta volna őket,

ezért is állapították meg helytelenül a halál beálltát.

A helyszínen állítása szerint több bizonyítékot nem biztosítottak, azokat már csak a fényképekről lehetett látni.

Nem lehet tudni hány bizonyíték semmisült meg.

A tetthelyen készült felvételeken Robert Krajmert, a NAKA korrupcióellenes osztályának vezetőjét is látni lehetett, akinek közvetlenül nem volt köze gyilkossági ügyekben folyó nyomozáshoz.

A rendőrség azt közölte, Krajmer nyomozati feladatot látott el.

Az esethez kirendelt különleges ügyész is azt mondja, hogy több hiba történt a rendőrök részéről a helyszínelés során.