Csak a szokásos: Soros György befolyásolni akarja a kaliforniai ügyészi választásokat

Soros György
Vágólapra másolva!
Sok millió dollárral igyekszik befolyásolni több liberális adományozó - köztük Soros György magyar származású bevándorláspárti spekuláns - a június 5-én Kaliforniában tartandó kerületi ügyészi választások kimenetelét - írja a mérvadó Los Angeles Times című amerikai napilap.
Vágólapra másolva!

A lap szerint a vagyonos magánfinanszírozók,

a Soros által pénzelt Amerikai Polgárjogi Szövetség (ACLU) nevű „jogvédő” szervezet

és más aktivistacsoportok közösen olyan jelölteket támogatnak, akik csökkenteni akarják a bebörtönzöttek számát, fel akarnak lépni a rendőri visszaélésekkel szemben, illetve át akarják alakítani azt a jelenlegi óvadékrendszert, amelyben szerintük a kevés pénzzel rendelkező gyanúsítottak igazságtalanul kerülnek rács mögé még a tárgyalásuk előtt.

Soros György Forrás: Origo

Kalifornia államban pár nap múlva összesen 56 megyében választanak kerületi ügyészt,

ezek közül Soros György négy helyen - San Diego, Sacramento, Alameda és Contra Costa megyében - támogat egy-egy jelöltet,

az ACLU kampánya mellett televíziós reklámok finanszírozásával is.

Az Los Angeles Times értesülése szerint

Soros 2014 óta - más szövetségi államokban - több mint

16 millió dollárt költött 17 kerületi ügyészi párharc befolyásolására, és 13-szor győzött az általa támogatott jelölt.

A liberális jelölteket támogató szereplők közül sokan négy évvel ezelőtt fogtak össze Kaliforniában, amikor helyi népszavazáson sikerült elfogadtatni azt a kezdeményezést, amelynek értelmében

a kábítószer-fogyasztást és a lopások többségét azóta nem bűncselekményként, hanem csak szabálysértésként kezelik.

A Proposition 47 néven ismert módosítás eredményei vitatottak, ellenzői szerint ennek következtében nőtt a bűnözés, de a változtatás támogatói ezt vitatják.

A kerületi ügyészi pozícióra pályázó liberális jelöltek masszív pénzügyi támogatása miatt több rendőrségi és ügyészségi szervezet is háborog.

A Los Angeles-i megyei ügyészek szövetségének elnöke nemrég közzétett felhívásában

adományokat kért annak érdekében, hogy ellensúlyozni tudják a Soros Györgytől származó pénzeket.

Michele Hanisee azt nyilatkozta:

A nyilvános kampányköltekezés mögött dollármilliók folynak be különböző ügyeket felkaroló nonprofit szervezetekhez, amelyek tagjai házról házra járva népszerűsítik a liberális jelölteket és tesztelik azok politikai üzeneteit.

Az amerikai szövetségi adótörvények értelmében ezek a szervezetek azonnal nem kötelesek feltüntetni, honnan kapnak pénzt, azt elég csak évekkel a befizetések után nyilvánosságra hozni.

Így a kaliforniaiak 2020 előtt nem kaphatnak teljes képet arról, hogy ki és milyen szerepet játszott, kinek és mennyit fizetett a júniusi választások kampányában

- mutatott rá az Los Angeles Times.