Hiába utasítják ki a migránsokat, maradnak

Vágólapra másolva!
A német médiában megjelent információk szerint az év első három hónapjában Németországban csaknem minden második tervezett kiutasítást félbe kellett szakítani.
Vágólapra másolva!

A közkedvelt német jobboldali hetilap, a Focus arról tudósít hogy az év első negyedévében 5548 olyan személyt toloncoltak vissza hazájába, akiknek elutasították a menedékkérelmét. Ugyanakkor 4752 esetben a kiutasítás közben szakadt meg a folyamat. 75 esetben a pilóták vagy a légitársaságok nem voltak hajlandóak a miránsokat visszaszállítani.

2017-ben az egész év folyamán az említett okok miatt 314 kiutasítás szakadt félbe. A német pilóták szakszervezete, a Vereinigung Cockpit jogosnak nevezte a pilóták elutasítását, ugyanis ha olyan személy lép a fedélzetre, aki erőszakosan vagy agresszíven viselkedik, akkor a kapitánynak a szállítást át kell gondolnia.

A rendőrség szerint viszont több olyan esetben is visszautasítás történt a repülőgép személyzete részéről, amikor a kiutasításra váró személy nem viselkedett agresszíven.

Ha egy időben több ilyen migránst kiutasítottak, a rendőrség nem egyszer inkább chartergépet indított.