Halott emberek szerveit árulta egy üzletember

Nem kell börtönbe mennie a halottkémnek, amiért halott lánnyal szexelt  halottkém hulla hullaház
Vágólapra másolva!
Más emberek szerveiből gazdagodott meg egy amerikai üzletember. Semmitől sem riadt vissza a pénz érdekében, most kilenc év börtönre ítélték.
Vágólapra másolva!

Arthur Rathburn, egy amerikai üzletember beteg, halott emberek szerveivel kereskedett. A szerveket és testrészeket orvosi tanszékeknek adta el. A hatóságok az egész országban körözik azt a kiterjedt hálózatot, aminek kiemelt tagja volt a férfi, ő a harmadik, akit elkaptak a hatóságok - írja a Reuters.

Arthur Rathburn a szervekből összesen 13 millió dollárt (3,4 milliárd forintot) keresett 1997 és 2013 között.

Azokat később tudományos célra használták fel.

A férfi egy FBI ügynök tanúvallomása szerint egy óriási raktárban lefagyasztva tárolta a testrészeket.

A különböző emberek szerveit egymásra dobálva találták meg az épületben.

Az üzletember 120 alkalommal adott át HIV és hepatitis vírussal fertőzött szerveket az orvosi oktatóknak.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A hálózat tagjait három államban (Illinois, Oregon, Colorado) kutatja az FBI. Rathburn ügyesen kijátszotta a törvényeket, ugyanis a testrészek miatt nem ítélték el, mert az amerikai törvények szerint csak az átültetésre szánt szervekkel való kereskedelem nem törvényellenes.

Azonban most kilenc évet kapott csalásért (ügyfelek megtévesztésért) és a szállítmányozási törvények megsértéséért.

Korábban a férfi volt feleségét és egy másik férfit (Steve Gore-t) kaptak el, akiket szintén bűnösnek találtak, később ők tanuskodtak Rathburn ellen.

Steve Gore korábban 5000 ember több mint 20 ezer testrészével üzletelt több mint egy évtizeden keresztül, őt 2014-ben kapta el az FBI.