Az Európai Parlament elnöke: Európa határait meg kell védeni

olaszországi migránsválság
Olasz rendőrök a milánói központi pályaudvar környékén időző migránsokat ellenőriznek. A balkáni migrációs útvonalon jelenleg is 60-80 ezer migráns tartózkodik.
Vágólapra másolva!
Fontos beszédet mondott Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke. Sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a migrációt a gyökerénél kell megoldani, a békét kell elérni mind Afrikában, mind a Közel-Keleten. Szerinte fontos, hogy legyen egy hatékony stratégia a migráció megakadályozására, ugyanis Európa határait meg kell védeni.
Vágólapra másolva!

Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke. Elmondta, hogy

a migráció a frontországok mellett egész Európa számára jelent problémát, ezért közös stratégia kidolgozására van szükség.

Ez a stratégia olyan kell legyen, amely határozott beavatkozást tesz lehetővé a beáramlási folyamatokba.

Az Európai Parlament frissen közzétett közvélemény-kutatására hivatkozva, amiről az Origo is írt, Tajani elmondta, hogy

az európaiak jelentős része elégedetlen azokkal a válaszokkal,

amelyeket a migrációs válság megoldása érdekében az európai uniós intézmények adtak, és kevésnek érzik a megoldás iránti európai elkötelezettséget is.

Olasz rendőrök a milánói központi pályaudvar környékén időző migránsokat ellenőriznek - Illusztráció Forrás: MTI/EPA/ANSA/Flavio Lo Scalzo

Nem elégséges továbbá a migrációs beáramlás által elsődlegesen érintett frontországokkal kifejtett európai szolidaritás sem.

Tajani elismerte azt is, hogy a problémát a gyökerénél kell megfogni.

Ki kell használni a nemzetközi együttműködésből adódó lehetőségeket, hogy minél több befektetés jöhessen létre Afrikában a helyi gazdaság fellendülése és megerősödése érdekében. Ha ugyanis nem változik a helyzet, a gazdasági mutatók, a belső feszültségek és a klímaváltozás okozta nehézségek miatt újabb embertömegek fognak Európába vándorolni.

Véleménye szerint a 2020 utáni hétéves időszak EU-költségvetésének válaszolni kell tudnia ezekre a kihívásokra.

Antonio Tajani Forrás: AFP/NurPhoto/Elyxandro Cegarra

Kiemelte ugyanakkor, hogy a pénz nem elég, közös stratégia kidolgozásával kell küzdeni a szegénység, a terrorizmus és a klímaváltozás ellen. Emellett segíteni kell az oktatást és munkahelyeket kell teremteni Afrikában.

Európának mindemellett meg kell erősítenie a határvédelmét, és újabb jogosítványokat kell adnia az unió határvédelmi ügynökségének.

Emellett Tajani azt mondta, hogy a Közel-Keleten békére kell törekedni. Megegyezést kell elérni Szíriában és a palesztin-izraeli kérdésben egyaránt. Mint mondta, az európai intézmények továbbra is elkötelezettek a két államon alapuló békés megoldás mellett. Ha ezekre a kérdésekre nem sikerül minden fél számára megfelelő válaszokat találni, Európa további menekültekre számíthat.

Erős mondat volt még az elnöktől az is, hogy szerinte

Ezért az egy év múlva esedékes EP-választás alapvetően fontos Európa jövője szempontjából, a kampány ugyanis nem politikai pártok között és eszmék körül zajlik majd, hanem az lesz a kérdés, hogy ki képes megvédi Európát, az európai értékeket.