Büdösnek és kövérnek neveztek egy nőt a hírhedt légitársaság járatán

botrány, United
Vágólapra másolva!
Egy amerikai nőt lekövéreztek a United Airlines egyik járatán, egy másik utastársa állt ki mellette.
Vágólapra másolva!

Újabb botrányba keveredett az American Airlines, miután az egyik utas beszólt egy mellé leülő nőnek.

Az oklahomai Savanna Phillips történetét a közösségi oldalán mesélte el - írja a Fox News.

A nő teljesen összetört a durva szavak láttán Forrás: Facebook

A Facebook posztjában leírta, hogy egy 60 év körüli férfi mellé ültették, aki azt állította magáról, hogy komikus.

A felszállás előtt a férfi egy üzenetet írt telefonjában, amit a nő is látott, és amelyben a férfi állítólag úgy fogalmazott,

hogy egy "büdös, zsíros" nő mellé ültették.

A fiatal édesanya teljesen összetört, és sírni kezdett. Egy másik utas odalépett, és megkocogtatta a komikus vállát, majd azt mondta neki, hogy beszélniük kell.

Elmondta neki, hogy tudja, hogy mit írt, és ő szívesen cserél vele helyet, ha nem bírja elviselni a helyzetet.

A férfi mikor leült mellé, megdöbbenve látta, hogy Savanna zokog, és megkérdezte tőle, hogy tudja-e mit írt a férfi. A férfi igyekezett megnyugtatni a nőt, mondta, hogy ne foglalkozzon a komikus gorombaságával.

A segítőkész utastárs azt nyilatkozta, hogy teljesen elborzasztotta a másik utas viselkedése, és úgy érezte tennie kell valamit.

Savannah hősként nevezte meg Chase Irwint, aki a védelmére kelt. Azt is hozzátette, hogy reméli, hogy a férfi ezzel példát mutatott másoknak, hogyha hasonló helyzetben látnak valakit, aki segítségre szorul, akkor nem tétováznak, és közbelépnek.