Már egy nagyvárosban is megjelent az ebola

Horizontal AFRICA HEALTH EPIDEMIC MEDICAL STAFF QUARANTINE GLOVES SECURITY MEASURE BOOTS SAFETY ZONE
Egészségügyi dolgozók egy kongói falu szélén felállított karanténnál
Vágólapra másolva!
A Kongói Demokratikus Köztársaság egészségügyi minisztere szerint újabb szakaszába lépett az ország északnyugati részén áprilisban kezdődött ebolajárvány, miután a kórokozó vírust Mbandaka tartományi székhelyen is azonosították egy ottani betegnél.
Vágólapra másolva!

„Az ebola kitörésének újabb szakaszához érkeztünk, miután a megbetegedések már három egészségügyi zónát érintenek, köztük egy városi övezetet” - hangsúlyozta szerda esti nyilatkozatában Oly Ilunga Kalenga egészségügyi miniszter.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely a héten sürgősséggel négyezer adag kísérleti oltóanyagot küldött a fekete-afrikai országba, a múlt héten súlyos aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy

az eddig már 23 ember halálát okozó betegség az egymillió lakosú Mbandakára is átterjedhet,

mivel ez rendkívüli módon megnehezítheti a járvány megfékezését.

Egészségügyi dolgozók egy kongói falu szélén felállított karanténnál Forrás: AFP/John Wessels

„A járványfigyelmeztetés mbandakai bejelentése óta szakembereink már a helyszínen dolgoznak, hogy azonosítsák a feltételezett beteggel kapcsolatba került embereket” - mondta a miniszter. Egyúttal bejelentette,

a hatóságok fokozni fogják az emberek ellenőrzését

a nagyvárosból kivezető légi, vízi és közúti közlekedési útvonalakon.

A mostani a kilencedik ebolajárvány azóta, hogy a betegséget 1976-ban először észlelték a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A vírus az ország keleti felében található Ebola folyóról kapta a nevét, ahol az első eseteket jegyezték fel.

A vérzéses lázzal járó súlyos betegségnek nincs gyógymódja.

A kísérleti oltóanyag korábban nagyon hatékonynak bizonyult az ebola elleni küzdelemben, de ebből egyelőre csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre.

A legsúlyosabb ebolajárvány legalább 11 ezer ember életét követelte 2014-15-ben Nyugat-Afrikában. A járvány által leginkább sújtott három országot, Sierra Leonét, Guineát és Libériát végül 2016-ban nyilvánította ebolamentesnek az Egészségügyi Világszervezet.